Hírek
2020. Szeptember 22. 13:34, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Autót lopott, lebukott, a rendőrök a kocsit is lefoglalták
A Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatnak büntetőeljárást egy 42 éves helyi férfival szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Egy pécsi nő tett feljelentést 2020. augusztus 15-én ismeretlen tettes ellen, aki azt megelőzően ellopta autóját. A sértett elmondta a rendőröknek, hogy korábban vásárolt egy kocsit, melyet Dombóváron a művelődési ház mögötti parkolóban állított le. Az asszony időközben elköltözött Dombóvárról Pécsre, de mivel az autó nem volt megfelelő műszaki állapotban, ezért azt a volt lakóhelye melletti parkolóban hagyta. A nőt volt szomszédai értesítették arról, hogy a kocsija eltűnt.
Az eset kapcsán a Dombóvári Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást. A nyomozók 2020. szeptember 5-én – egy helyi áruház parkolójában – igazoltattak egy ági lakost, aki az akkor már körözött autóval közlekedett. A férfi elszámoltatása során elmondta a rendőröknek, hogy a kocsit nemrégiben vásárolta egy ismerősétől. Az egyenruhások a körözött járművet lefoglalták.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a lopással kapcsolatban a nyomozók látókörébe került egy 42 éves dombóvári lakos, akit a rendőrök elszámoltattak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi nem tett vallomást, csak annyit mondott, hogy az autót élettársa vásárolta meg, melyet együtt toltak el a parkolóból.
Az eset további vizsgálatát a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán folytatják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!