Hírek
2020. Március 24. 12:17, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Gímszarvas bikát loptak, elfogták a rendőrök

Három férfit gyanúsítanak a dombóvári rendőrök azzal, hogy az egyik vadásztársaság területéről elloptak egy gímszarvas bikát.
Egy vadásztársaság képviseletében tett feljelentést a kerületvezető vadász, hogy ismeretlenek 2020. március 8-án Csibrák település külterületi erdőrészében egy gímszarvas bikát kizsigereltek, és annak húsát ellopták.
Az eset kapcsán a dombóvári rendőrök látókörébe került három férfi, akiket a nyomozók elszámoltattak és gyanúsítottként hallgattak ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Egyikük az egyenruhásoknak elmondta, hogy március 8-án napközben az erdőben egy kerítésen fennakadt és már elpusztult szarvast talált. Szólt rokonának, hogy segítsen neki a hús feldolgozásában. Végül az elhullott szarvast hárman zsigerelték ki, és annak húsát konyhakész állapotban hűtőbe tették. A rendőrök az egyik férfinél tartott kutatás során közel 30 kilogramm bezacskózott húst foglaltak le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.
2025. Július 25. 11:12, péntek | Helyi
Régi jó barát a múzeumban
Dombóváron járva Dr. Novák Ferenc ny. újságíró, rádiós, jogász felkereste a Fekete István Múzeumot.