Hírek
2023. Július 05. 07:33, szerda |
Sport
Forrás: mti
Szoboszlai Dominik: jackpot, hogy Klopp-pal dolgozhatok
Szoboszlai Dominik azt mondta, gyerekként arról álmodott, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszhasson, s ez most megvalósulhat, miután a Liverpool FC-hez igazolt, ráadásul számára "jackpot", hogy Jürgen Klopp vezetőedzővel dolgozhat együtt. A menedzsere szerint a futballista Angliába szerződése fordulópont lehet a magyar labdarúgás számára.
A játékos elárulta, eddigi pályafutása alatt talán egy mérkőzés volt, amely előtt izgult, amikor a Salzburggal Liverpoolban lépett pályára a Bajnokok Ligájában.
"Akkor csak a pályára mentem ki, most viszont a csapat tagjaként az egész komplexumot meg tudtam nézni, a várost is. Más érzés volt, de jól éreztem magam. Az akadémián nagyszerű körülmények között dolgozhatunk majd, a stadiont pedig senkinek nem kell bemutatni, mindenki ismeri" - nyilatkozott kedden az M4 Sportnak Szoboszlai Dominik, aki vasárnap írta alá öt évre szóló szerződését a nagy múltú angol klubbal.
"Az elmúlt három napban elkezdett lepörögni előttem, hogy milyen utat tettem meg, hogy ott legyek, ahol most vagyok. Sok munka, kitartás, elkötelezettség és lemondások kellettek hozzá, de megérte. - fogalmazott. - Kiskoromban volt egy álmom, amit idővel átalakítottam céllá, mert az éreztem, hogy elérhető. Most ott vagyok a világ egyik legjobb csapatánál, a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb bajnokságában, erről álmodtam kicsiként. Számomra nagyon nagy siker ez, sok embernek a segítsége kellett hozzá."
A futballista 15 évesen magára tetováltatott egy Steven Gerrard-idézetet - "A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér" -, s most éppen a liverpooli klublegenda 8-as mezszámát kapta meg az együttesnél.
"Még nem kaptam tőle üzenetet, de ami késik, nem múlik" - felelte kérdésre válaszolva.
"Megtiszteltetés számomra, hogy a 8-ast kaptam és jele a klub bizalmának is, hogy nekem szánták. Mindenki tehetséges, csak ki kell hoznia magából. Valaki a fociban, valaki más sportban, valaki az élet más területén. Akarat, alázat és sok munka kell, ahogy az idézet is mondja" - tette hozzá.
Leendő vezetőedzőjéről, Jürgen Kloppról Szoboszlai azt mondta, számára "jackpot", hogy vele dolgozhat.
"Az egyik legjobb edző, ha nem a legjobb. Szerintem olyan dolgokat is ki fog tudni hozni belőlem, amiket még én sem tudok, hogy bennem vannak. Várom a közös munkát" - fogalmazott.
A játékos a jövő héten kezdi el a felkészülést Liverpoolban, ahogy elmondta, az első edzéseken próbálja majd önmagát adni és az a célja, hogy ebben a bajnokságban is fel tudja majd venni a versenyt.
Esterházy Mátyás, a futballista menedzsere úgy fogalmazott: ha visszagondol az útra, amit együtt megtettek, kirázza a hideg.
"Az emberek azokat a pontokat látják, amelyek szépek, amelyek csillognak, de Dominik a nehéz élethelyzetekből is mindig erősebben jött ki, mint ahogy belement - mondta az M4 Sportnak. - Úgyhogy szép emlékeink vannak együtt és nagyon büszke vagyok rá, hogy ez alatt a közel kilenc év alatt, amióta együtt dolgozunk, elérte ezeket a sikereket, amelyekről célként beszéltünk."
Felidézte, hogy annak idején adott volt egy gyerek, aki elképesztő tehetséges volt, és adott volt egy édesapa, akinek volt egy célja.
"Én pedig a kezdetektől hittem abban a célban, amit megfogalmaztak. És emberileg nagyon jól együtt tudtunk működni" - tette hozzá.
Esterházy Mátyás beszélt arról is, hogy amikor Szoboszlai 2021 januárjában Lipcsébe igazolt, sérülése miatt nyolc hónapig nem tudott futballozni, s ez komoly mélypontot jelentett, de ők végig támogatták.
"Aztán egyre többet játszott, az előző szezonja pedig emberileg és szakmailag is olyan jól sikerült, hogy most a Liverpool játékosa" - mondta.
Elárulta: nem feltétlenül tervezték, hogy a játékos már idén kész lesz erre a lépésre, de úgy érezték, hogy készen áll és a piac visszaigazolta ezeket az érzéseket.
"Fontos hangsúlyozni, hogy a Liverpool a világ egyik legnagyobb klubja és nagyon boldogok vagyunk, hogy Dominik a következő szezonban az Anfield Roadon fog játszani. Minden pillanatát ki szeretné élvezni annak, hogy a Liverpool játékosa" - fogalmazott a menedzser, hozzátéve, hogy magánemberként az érzelmi oldal, szakemberként pedig a labdarúgó szakmai sikerei és az ezekkel járó üzleti sikerek azok, amik megmozgatják.
"Az, hogy a következő szezonban az Anfield Roadon tudunk úgy meccset nézni, hogy a Liverpool 8-as számú játékosa az ügyfelünk, az elképesztő" - mondta.
"Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy ez egy történelmi siker. Egy elképesztő fordulópont lehet a magyar labdarúgás számára, a magyar játékosok szempontjából is, ma még talán nem is tudjuk értékelni a jelentőségét" - tette hozzá.
A Szoboszlai Dominikkal és Esterházy Mátyással készült interjúk az m4sport.hu oldalon tekinthetők meg teljes terjedelmükben.
Fotó: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.