Hírek
2012. Április 17. 07:19, kedd |
Sport
Forrás: mno / MTI
130 fős csapatra számít a MOB elnöke
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon.
Borkai Zsolt hétfőn sajtóreggelin abból az alkalomból összegezte várakozásait, hogy alig több mint száz nap múlva kezdődik a londoni olimpia. A MOB vezetője kitért rá, hogy a testület a nyugodt felkészüléshez igyekezett megteremteni minden szükséges feltételt, s örömmel nyugtázta, hogy már 107 sportoló szerzett kvótát. Borkai Zsolt a hátralévő időszakra sérülésmentes felkészülést kívánt az összejövetelen nagy számban jelen lévő olimpikonoknak.
„A magyar csapatból számosan lehetnek eredményesek Londonban, de szeretném annak fontosságát kiemelni, hogy tiszta körülmények között nyerjünk érmeket, érjünk el szép helyezéseket, és valóban győzzön a jobb” – mondta a MOB első embere.
A lehetséges aranyérmesek közé tartozik a férfi vízilabda-válogatott, amely címvédőként rajtol Londonban. „Remélem, az én jó játékom is segít abban, hogy odaérjünk az első négy hely egyikére – mondta Steinmetz Ádám, a 2004-es athéni játékokon első együttes centere, aki négy esztendeje, Pekingben nem volt ott az olimpián, most viszont jó eséllyel tagja lesz a brit fővárosban vízbe szálló nemzeti csapatnak. – Londonban a napi forma dönthet, kis különbségek vannak csupán a legjobb négy–öt csapat között. Úgy látom, hogy viszonylag jó az esélyünk a címvédésre.”
A szintén Vasas-pólós Nagy Viktor kapusnak az első olimpiája lehet az idei. „A célom az, hogy kijussak Londonba, s ha már ott vagyok, minél eredményesebben segítsem a csapatot. Jósolgatni nem szeretek, inkább úgy fogalmaznék, hogy a döntő a cél, ott meg már csak egy meccs van vissza… Jó néhány válogatott akad persze, amely nem akarja hagyni, hogy ismét Magyarország legyen az olimpiai bajnok, de nagyon erősnek, a címvédésre is esélyesnek tartom a csapatunkat” – mondta.
Az úszók közül az egyik legtöbbre taksált magyar az olimpiai ezüstöt már hármat is nyert, világ- és Európa-bajnok Cseh László. „Londonban a legtöbbet 400 vegyesen várom magamtól, ahol a két amerikai klasszis, Phelps és Lochte is indul, s a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps elsősorban az őt már többször is megfricskázó honfitársát akarja majd megverni, velem tán nem is számol. Lehet, hogy nem sikerül legyőznöm őket, ám akkor sincs tragédia. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy igenis bele tudok szólni kettejük küzdelmébe, mert természetesen azért megyek az olimpiára, hogy nyerjek” – így a Kőbánya SC kiválósága, aki klubtársától, a 20. születésnapját múlt héten, péntek 13-án ünnepelt Bernek Pétertől vár kiugró eredményt Londonban.
„Világbajnoki tizedik már voltam, két helyet meg csak tudok javulni, s akkor döntőt úszhatok az olimpián 200 háton. A döntőben pedig már akármi megeshet…” – fogalmazott óvatos derűlátással a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Bernek.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.