Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2019. Március 12. 11:46, kedd | Helyi
Forrás: Dombó Média

„Erdélyi Helikon Est” a Dombóvári Székely Kör szervezésében

„Erdélyi Helikon Est” a Dombóvári Székely Kör szervezésében

A Dombóvári Székely Kör március 5-én a Szekszárdi Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának dísztermébe invitálta azokat akik kíváncsiak voltak az „Erdélyi Helikon Est” című programra.

A kulturális rendezvényen a középfokú oktatási intézmény Magyarfalviné Haszonics Krisztina által felkészített diákjai műsorukkal az 1928-ban megalapított és a két világháború között a romániai magyar irodalom legrangosabb folyóiratának számító Erdélyi Helikonra, illetve annak szerzőire, készítőire emlékeztek.

Az előadás után Takaró Mihály író-irodalomtörténész elmondta, hogy a lap létrehozásában kulcsszerepe volt báró Kemény Jánosnak, aki 1926-tól a marosvécsi várkastélyában látta vendégül évente néhány napra azokat az alkotókat, akik helikoni közösséghez tartozónak vallották magukat. A korszak legjelentősebb íróinak és költőinek művei havonta 80-100 oldal terjedelemben jelentek meg a kiadványban. A szerzők között volt többek között az erdélyi Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Karácsony Benő, Tamási Áron, Jékely Zoltán, Wass Albert, a magyarországiak közül pedig Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Németh László, József Attila, Illyés Gyula és Sinka István. Ez a névsor garancia volt a minőségre. 17 esztendei megjelenés után a kiadvány 1944-ben megszűnt.
Az érdeklődőket megtisztelte jelenlétével báró Kemény János unokája, Nagy Kemény Géza is, aki arról beszélt, hogy a marosvécsi várkastély közel 800 éves, azóta egy rövid időszakot kivéve végig magyar tulajdonosai voltak. A Kelemen-havasok lábánál, a Maros-folyó jobb partján található létesítmény az erdélyi reneszánsz építészet egyik jellegzetes példája. Azt éppen 70 esztendővel ezelőtt államosították, azt követően javítóintézet működött benne, majd fogyatékkal élő gyermekek és nők otthonává alakították át. A rendszerváltás után Kemény János legkisebb fia, Kemény Miklós visszaigényelte a kastélyt, amit 2014-ben vett ismét birtokba a család.
- A nagyon rossz állapotban lévő épületet szeretnénk eredeti állapotába visszaállítani és abban egy kulturális centrumot létrehozni - emelte ki annak gazdája, Nagy Kemény Géza.
A Dombóvári Székely Kör nyári kirándulása során felkereste a marosvécsi várkastélyt és jelképesen örökbe fogadta az egyik ablakot. Annak felújításához a civil szervezet a május végéig tartó adománygyűjtésével kíván hozzájárulni. Az ingatlan tulajdonosa köszönetet mondott ezért a nemes gesztusú kezdeményezésért.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!