Hírek
2019. Október 09. 16:15, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Biztonságban 7 próba

Nagy sikere volt a Dombóvári Rendőrkapitányság és az Aegon Biztosító Zrt. által közösen szervezett vetélkedőnek.
A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai az Aegon Biztosító Zrt., a Magyar Vöröskereszt, a Viharmadár Önkéntes Mentőegyesület, valamint a GOND-X Biztonságtechnika szakembereinek közreműködésével szervezték meg az Újdombóvári Szüreti Fesztiválon a „Biztonságban 7 próba” elnevezésű vetélkedőt, melynek a Dombóvári József Attila Általános Iskola adott otthont.
A versenyzőknek, akik két kategóriában – gyermek és felnőtt – mérettettek meg, hét állomást kellett végigjárniuk, ahol különböző játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A regisztrációt követően a rendőrség és a biztosító szakemberei által összeállított baleset- és bűnmegelőzési, valamint káresemény-elhárítási témájú kérdésekből összeállított tesztlapot kellett kitölteniük. A résztvevők kipróbálhatták a biztonsági öv szimulátort is, és tájékoztatást kaphattak arról, hogy milyen erejű ütközést produkál a szerkezet.

A dombóvári rendőrök részegséget szimuláló szemüvegekkel várták a próbán résztvevőket, akiknek különböző ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk az ittasságot szimuláló szemüvegben. A Magyar Vöröskereszt helyi munkatársánál az újraélesztést gyakorolhatták a versenyzők. A dombóvári Viharmadár Önkéntes Mentőegyesület tagjai egy izgalmas feladatot találtak ki, melynek lényege az volt, hogy egy füsttel teli sátorból – védőfelszerelésben – kellett kimenteni egy plüssállatot.

A Gond-X Biztonságtechnika szakemberei a Lopj, ha tudsz elnevezésű feladattal várták a hétpróbázókat, melynek lényege a volt, hogy egy riasztóberendezéssel ellátott teremből kellett anélkül kihozni használati tárgyakat úgy, hogy a riasztó meg ne szólaljon.

Sokak számára a legérdekesebb feladat az Aegon Biztosító által biztosított VR szimulátor volt. A versenyzők egy VR szemüveget kaptak, melynek felvételét követően egy számítógépes szimulációs játékban kellett – különböző forgalmi szituációkban – feladatokat megoldaniuk.

A rendezvényre látogatók körében nagyon népszerű volt, az első alkalommal megszervezett, Biztonságban 7 próba, ugyanis több mint 100-an – 82 gyermek és 24 felnőtt – vettek részt a játékban.
A megmérettetés célja az volt, hogy az állampolgárok próbára tegyék saját tudásukat a bűn-, baleset-és kármegelőzés és az elsősegélynyújtás területén. Továbbá az, hogy megismerhessék azokat az eszközöket, melyekkel az áldozattá válás megelőzhető, valamint, hogy kapjanak információt a már bekövetkezett károk megtérítésének lehetőségeiről.
A legjobb hétpróbázókat mindkét kategóriában díjazni fogják a szervezők. Az ünnepélyes díjátadóra 2019. október 15-én 13 órakor kerül sor a Dombóvári Rendőrkapitányságon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.