Hírek
2017. Szeptember 26. 05:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
2019 nyarára elkészül a Budapest-Balaton kerékpárút
2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra
- jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést.
Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a következő két évben "soha nem látott mértékű", kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon. Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak nevezte a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.
Révész Máriusz az új európai bicikliúttal kapcsolatban kiemelte, hogy a nyomvonal a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. Hozzátette, hogy reményei szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.
A kormánybiztos rámutatott, hogy kevés információ áll rendelkezésükre a magyar kerékpáros életről, az utak kihasználtságáról, ezért a fejlesztési stratégiában számos helyen mérhetővé tennék a biciklis közlekedést. Megjegyezte, hogy jövőre írják ki a közbeszerzést a mérőberendezések beszerzésére, telepítésére.
Mint elmondta, a mérőhálózat kiépülését követően kétévente végeznének turisztikai méréseket, a köztes időben pedig a mindennapi kerékpáros közlekedést mérnék.
L. Simon László országgyűlési képviselő közölte, hogy 2010 után a Velencei-tó térségében épült a legtöbb kerékpárút, ezek nemcsak a tóparton, hanem távolabb is megtalálhatók és kapcsolódnak például a Budapest-Balaton vagy a Vértes biciklis túraútvonalaihoz.
Bejelentette, hogy a Bejárható Magyarország program keretében a térségbe mintegy 400 millió forint érkezik: Sukorón és Agárdon biciklis pihenőpontok épülnek, továbbá több információs pont létesül a kerékpárutak mentén.
A képviselő a mérőberendezés telepítésével kapcsolatban elmondta: reményei szerint a jövőben mért adatok is alá fogják támasztani, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Velencei-tó az ország egyik kiemelkedő kerékpáros turisztikai központja.
Bogdán Csaba a velencei TDM egyesület elnöke úgy vélte, a tényadatok ismeretében a jövőben pontosan meghatározhatók lesznek a turisztikai fejlesztések irányai és sok segítséget kapnak a szolgáltatások tervezéséhez is.
Szőke József a Mérföldkő Közlekedési Fejlesztő és Szolgáltató Kft. tulajdonosa elmondta, hogy teljesen magyar fejlesztésű fogalomszámláló berendezést készítettek, amely ultrahangos eljárással működik. A rendszer előnye, hogy az utak roncsolása nélkül kiépíthető, illetve gyorsan telepíthető fix és mobil módon is.
A helyszínen és online módon gyűjthetők az adatok, amelyek a forgalom irányát, nagyságát, az elhaladók számát mutatják, de a rendszer képes megkülönböztetni a gyalogost a kerékpárostól és a különböző időjárási körülmények alapján is szűrhetők a mért adatok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.