Hírek
2013. Május 30. 09:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu
452 millióval csöngetett Obama ajtaján az igazi Vasember
A Tesla sikertörténete még csak most kezdődik, hiszen az ingyenes autózást vizionáló Elon Musk cége tízéves fennállása óta az elmúlt negyedévi beszámolóban először mutathatott ki nyereséget. Az igazi Vasember elektromos limuzinját ugyanis gyermekbetegségei ellenére is viszik, mint a cukrot, így a fiatal vállalkozó 451,8 millió dollárt fizetett vissza az Egyesült Államok kormányának.
Pedig a 2007-ben igényelt és 2010-ben folyósított 465 millió dolláros hitel futamidejéből még kilenc év lett volna hátra, csak éppen a géniusz üzletember érthető módon szerette volna elkerülni a további kamatokkal folytatott küzdelmet. A stratéga ezért a múlt héten egy egymilliárd dolláros részvénycsomag piacra dobásával újított – sikerrel.
A történet persze igencsak tanulságos, hiszen néhány éve a Tesla még olyannyira a reménytelennek ítélt vállalkozások körét gyarapította, hogy támogatása még a Romney kontra Obama kampány idején is nyilvános vita tárgyát képezte. Végül az energiaügyi minisztérium a Tesla számára kedvező döntést hozott, így aztán erős mankóra támaszkodhatott az elektromos autók gyártásában egyedüliként sikervárományosnak számító cég. Az ügy kapcsán érdekesség, hogy a részvényesek körét 4,3 százalékos tulajdonrésszel a Daimler is gazdagította, azonban a németek befolyása az újabb részvények kibocsátásával megcsappanhatott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.