Hírek
2015. December 28. 10:28, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
A 2015-ös esztendő magyar sportsikerei
Nyolc aranyérmet nyertek a magyar sportolók az idén első alkalommal, Bakuban megrendezett Európa Játékokon, a magyar labdarúgó-válogatott pedig kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra.
Bernd Storck szövetségi kapitány együttese a júniusi Eb pótselejtezőjén kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel múlta felül Norvégiát. Sikerével 44 év után szerepelhet ismét kontinensviadalon, míg nagy nemzetközi tornán az 1986-as világbajnokságot követően vesz részt újra.
A jégkorong-válogatott áprilisban megnyerte a krakkói divízió I/A-világbajnokságot, így története során másodszor feljutott a világ élvonalába.
A női röplabda-válogatott győzött az Európa Ligában, az Európa-bajnokságon pedig - amelyen 28 év után szerepelt újra - a 12. helyen végzett.
A bakui Európa Játékokat nyolc első, négy második és nyolc harmadik helyezéssel zárta a magyar küldöttség, ezzel 11. lett az éremtáblázaton.
A kazanyi vizes világbajnokságon három arany-, három ezüst és négy bronzérem, az izraeli Netanjában rendezett rövidpályás Európa-bajnokságon pedig 15 érem - ebből 11 arany - volt a magyar "termés".
Rendkívül sikeres évet zártak a magyar vitorlázók. Repülőhollandiban a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros pályafutása 11. világbajnoki aranyérmét szerezte Sydneyben - ősszel az Európa-bajnokságot is ez az egység nyerte -, Litkey Farkas és csapata pedig a második Soling vb-címét ünnepelhette az olaszországi Castiglione della Pescaiában.
Januárban Miklós Edit sporttörténelmi tettet végrehajtva a harmadik helyen végzett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának St. Moritz-i lesiklóversenyén. A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Európa-bajnokságán és moszkvai világbajnokságán egyaránt ezüstérmet nyert. Az orosz fővárosban Liu Shaolin - egyéniben 500 méteren - szintén másodikként zárt.
A súlylökő Márton Anita 19,23 méteres országos csúccsal aranyérmet szerzett a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
A kardozó Szilágyi Áron az első helyen végzett a montreux-i vívó Európa-bajnokságon, amelynek éremtáblázatán a magyar válogatott az ötödik lett. A moszkvai világbajnokságon a párbajtőröző Imre Géza nyert aranyat, a magyar csapat az éremtáblázat ötödik helyén zárt.
A magyarok két arany- és három bronzéremmel tértek haza a Mariborban rendezett olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságról, a kajak-kenu válogatott pedig három arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel gazdagodott a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A junior lányok között Gálfi Dalma nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, a US Opent, majd első magyarként a korosztályos világranglista első helyén zárta az évet.
A csapatsportágakban az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában döntőbe került Kölnben, s ott kikapott a Barcelonától. A Szegedi TE férfi tekecsapata szintén második lett a BL-ben.
A jövő évi riói olimpiára nevezhető magyar sportolók létszáma december 28-án 63 fő. Az ötkarikás szinttel rendelkezők száma eltér a kvóták (62) számától, mivel női maratonfutásban Gyurkó Fanni a negyedik szintes, Rióban viszont egy számban egy országból legfeljebb három versenyző indulhat. A Magyar Olimpiai Bizottság 140-150 fős sportolói csapattal számol.
--
január 3-7.: Pályafutása 11. világbajnoki aranyérmét szerezte meg a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a Sydneyben rendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon. A kettős a kilenc futamból hetet megnyert, kétszer második lett, így elnyerte az Ezüst sombrero-díjat is, amely a legjobb összteljesítményért járt.
január 21.: Gyarmati Anna bravúros teljesítménnyel bejutott a döntőbe slopestyle-ban, azaz a trükkös akadályversenyben a hódeszkások ausztriai Kreischbergben rendezett világbajnokságán, ám sérülés miatt a fináléban nem tudott rajthoz állni, így hatodik lett.
január 24.: Miklós Edit sporttörténelmi tettet végrehajtva a harmadik helyen végzett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának St. Moritz-i lesiklóversenyén.
január 24-25.: A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba magyar férfi váltó ezüst-, míg a Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású női staféta bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Európa-bajnokságán, Dordrechtben.
március 4-7.: Tobai-Sike Renáta az olimpia műsorán is szereplő légpisztolyos számban harmadik lett, míg a nem ötkarikás szakág, a futócél képviselői közül Boros László második helyen végzett a 40 vegyes számban, Tasi Tamással és Sike Józseffel közösen pedig a harmadikon a 30+30-as szám csapatversenyében az arnhemi 10 méteres - korábbi nevén légfegyveres - Európa-bajnokságon.
március 5-7.: A súlylökő Márton Anita 19,23 méteres országos csúccsal aranyérmet szerzett a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
március 13-15.: A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összeállítású férfi váltó, valamint egyéniben 500 méteren Liu Shaolin ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók Moszkvában rendezett világbajnokságán.
március 29.: Ezüstérmet nyert a Szegedi TE férfi csapata a tekézők Bajnokok Ligájában.
április 19-25.: A magyar jégkorong-válogatott megnyerte a krakkói divízió I/A-világbajnokságot, így története során másodszor - 2008 után ismét - feljutott a világ élvonalába.
május 1-3.: A magyar kajak-kenu válogatott két ezüstérmet szerzett a csehországi Racicében rendezett Európa-bajnokságon. A kenus Lakatos Zsanett 200 méter egyesben és Takács Kincsővel 500 méter párosban lett második.
május 18.: Kotsis Edina bronzérmet nyert a tekvondó-világbajnokság 57 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Cseljabinszkban. Sikere sporttörténelmi, mert ő az első magyar nő, aki ebben a sportágban dobogóra állhatott vb-n.
május 23.: Bronzérmes lett a Kakuk Levente, Zapletán Zsombor, Kiss Tamás, Nemes Attila, Kiss Norbert, Karsai László, Rudolf Balázs és Boanta Claudiu összeállítású magyar férfi tekeválogatott a németországi Speichersdorfban rendezett világbajnokságon.
május 28.: Második világbajnoki címét szerezte Litkey Farkas és csapata a vitorlázó Soling-vb-n. A Litkey Farkas, Vezér Károly, Weinhardt Csaba összeállítású együttes 14 ország 45 egysége közül bizonyult a legjobbnak az olaszországi Castiglione della Pescaiában.
május 30-31.: Az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában döntőbe került Kölnben, s ott kikapott a Barcelonától. Magyar csapat előzőleg egyszer jutott el a fináléig, de az még a Final Four-rendszer bevezetése előtt történt.
június 5-11.: A magyar válogatott az ötödik helyen végzett a montreux-i vívó Európa-bajnokság éremtáblázatán. Győzött a kardozó Szilágyi Áron, harmadik lett a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor, a tőröző Mohamed Aida, valamint a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat.
június 11.: Harmadikként végzett a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős szinkrontoronyugrásban a rostocki műugró Európa-bajnokságon.
június 12-28.: Karakas Hedvig (57 kg) ezüst-, Csernoviczki Éva (48 kg) pedig bronzérmet nyert a bakui Európa Játékok keretében rendezett cselgáncs Európa-bajnokságon. A játékokat nyolc első, négy második és nyolc harmadik helyezéssel zárta a magyar csapat, ezzel 11. lett az éremtáblázaton.
Aranyat nyert a Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás kajakkettes 1000 méteren, a kajakos Kozák Danuta 500 méteren, a szintén kajakos Dudás Miklós 200 méteren, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajaknégyes 1000 méteren, a Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Bali Dániel összeállítású aerobikcsapat, továbbá a birkózó Sastin Marianna (60 kg) és Barka Emese (58). Ezüsttel tért haza Karakas mellett Korpási Bálint kötöttfogású birkózó (71 kg), Bognár Richárd sportlövő (dupla trap), Juhász Janka úszó (1500 m gyors), míg bronzzal Csernoviczki mellett Vajda Attila kenus (1000 m), Kozák Danuta és Csay Renáta kajakos (200 m, 5000 m), Bonecz Boglárka úszó (200 m pillangó), Harcsa Zoltán ökölvívó (75 kg), valamint a Kárász Anna, Vad Ninetta és a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakkettes (500 és 200 m).
július 4.: A harmadik helyen végzett a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara összeállítású csapat a hagyományos versenyben a berlini öttusa-világbajnokságon.
július 5.: A címvédő magyar női válogatott megnyerte a spanyolországi Lloret de Marban rendezett strandkézilabda Európa-bajnokságot.
július 13-19.: A magyarok egy arannyal és egy bronzzal az ötödik helyen végeztek a moszkvai vívó-világbajnokság éremtábláján: győzött a párbajtőröző Imre Géza, és harmadik helyen végzett a kardozó Márton Anna.
július 22-31.: A magyar csapat két arany- és három bronzéremmel zárta a Mariborban rendezett olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságot, amelyen a sportpisztolyban győztes Csonka Zsófia és a férfi kisöbű szabadpuskások fekvő számában negyedik Szabián Norbert olimpiai kvótát szerzett.
Sidi Péter megnyerte a nagyöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyét, majd harmadikként zárt a standard puska 300 méteres számban. A Sike József, Tasi Tamás, Boros László összeállítású futócéllövő csapat előbb a 40 vegyes versenyben, majd a 30+30 lövéses számban is harmadik volt.
július 24-augusztus 9.: A magyar sportolók három arany-, három ezüst és négy bronzérmet nyertek a kazanyi vizes világbajnokságon. Hosszú Katinka 200 és 400 méter vegyesen megvédte címét, előbbiben új világcsúccsal diadalmaskodott, ezen kívül 200 méter háton bronzérmes lett. Cseh László 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, így tíz év elteltével nyert újra világbajnoki aranyérmet, ráadásul az egyetemes úszósport történetében ő az első, aki hét különböző vb-ről éremmel térhetett haza. Cseh emellett 100 méter pillangón ezüst-, 50 méteren pedig bronzérmet nyert. Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen második lett, míg a nyíltvízi úszók között Olasz Anna 25 kilométeren szerzett ezüstöt. Gyurta Dánielnek megszakadt 200 méter mellen a 2009 óta tartó veretlenségi sorozata, ezúttal harmadikként végzett, míg Kapás Boglárka 1500 méter gyorson állhatott fel a dobogó alsó fokára.
augusztus 14.: Csóka Nándor bronzérmet nyert a bulgáriai Szamokovban rendezett ökölvívó Európa-bajnokságon az 52 kilogrammos kategóriában.
augusztus 18-24.: Egy éremmel zárták a magyarok a bath-i olimpiai kvalifikációs öttusa Európa-bajnokságot. A dobogóra - második helyezettként - a Harangozó Bence, Málits István páros állhatott fel a férfiak váltó versenye után. Egyéniben Kasza Róbert az ötödik, Kovács Sarolta pedig a hatodik helyével ötkarikás kvótát szerzett.
augusztus 19-22.: Bronzérmet nyert a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat az aacheni négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.
augusztus 20-23.: A magyar versenyzők három arany-, hat ezüst- és négy bronzérmet szereztek a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Győzött a kajakos Medveczky Erika 1000 méteren, a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakpáros 200 méteren, valamint a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren. Másodikként zárt Kárász Anna K-1 500 méteren, a Szabó, Kozák, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász összeállítású kajaknégyes ugyancsak 500 méteren, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel kajakos kvartettje 1000 méteren, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros ugyancsak egy kilométeren, továbbá a kenus Takács Kincső és a Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa kajak kettes 200 méteren.
Az 1000 méteres férfi kenunégyes - Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid -, a Hérics Dávid, Somorácz Tamás 500 méteres kajakos duó, a Takács, Lakatos Zsanett 500 méteres kenu páros, valamint a Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra 1000 méteres kajakpáros a harmadik helyen végzett.
szeptember 2.: Sárkány Vivien bronzérmet nyert a szumó-világbajnokságon, Oszakában.
szeptember 10-13.: Lázár Vilmos, továbbá a Lázár Zoltánnal és ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészült magyar csapat is megvédte címét a Fábiánsebestyénben rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.
szeptember 11-13.: A magyar válogatott a korosztályos futamokat is beleszámolva összesen 12 első, tíz második és öt harmadik hellyel zárta a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságot. A felnőtteknél öt arany és három ezüst volt a mérleg. Győzött a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton egyesben, valamint a Csay Renáta, Bara Alexandra és a Boros Adrián, Solti László kajakos, illetve a Kövér, Dóczé Ádám kenus duó párosban. Csay és Boros, valamint a kenus Takács Kincső egyesben második lett.
szeptember 13.: A magyar női röplabda-válogatott győzött az Európa Ligában. Jan de Brandt együttese a fináléban a törökök elleni párosmérkőzés első felvonását 3-0-ra nyerte Érden, majd a visszavágón 3-1-re kikapott, így a szabályok értelmében aranyszettre került sor, amelyben 15-13-ra diadalmaskodott Izmirben.
szeptember 13.: A junior lányok között Gálfi Dalma nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, a US Opent.
szeptember 14-18.: A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős győzött az umagi vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságon.
szeptember 15-19.: Második helyen végzett a világbajnok Litkey Farkas és Vezér Károllyal, valamint Oroszlán Gáborral kiegészülő csapata a berlini vitorlázó Soling Európa-bajnokságon.
szeptember 20.: A Fucsovics Márton, Nagy Péter, Gödry Levente, Borsos Gábor összeállítású magyar válogatott 3-2-re nyert a bolgárok ellen a tenisz Davis Kupában az euro-afrikai zóna II-es csoportjának szófiai döntőjében, ezzel 16 év után feljutott az euro-afrikai zóna I-es csoportjába.
szeptember 25-október 4.: Póta Gerorgina a román Elizabeta Samara oldalán ezüstérmes lett női párosban a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon.
szeptember 25-29.: a magyar női röplabda-válogatott a 12. helyen végzett a holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságon. Jan De Brandt együttese - amely 28 év után szerepelt újra kontinensviadalon - a csoportból az azeriek legyőzésével jutott tovább, majd a negyeddöntőbe kerülésért rendezett összecsapáson a németektől elszenvedett vereséggel búcsúzott.
október 3.: Címét megvédve Kiss Norbert megnyerte a kamion Európa-bajnokság 2015-ös idényét, miután a sorozat spanyolországi állomásán rajt-cél győzelmet aratott a szombati első versenyen, ezzel hét futammal a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben.
október 25-30.: Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal részt vett a női teniszezők szingapúri WTA-világbajnokságának páros versenyében. A magyar-francia duó egy győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört, és nem jutott elődöntőbe.
október 31.: Ezüstérmes lett Görbics Gábor a belgrádi kick-box-világbajnokságon az úgynevezett low-kick szabályrendszer 67 kilogrammos súlycsoportjában.
november 1.: Szepesi Csenge aranyérmet nyert Tokióban a súlycsoport nélküli shinkyokushin karate-világbajnokságon.
november 15.: A magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, miután pótselejtezőn kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel felülmúlta a norvég csapatot. Sikerével a magyar együttes 44 év után szerepelhet kontinensviadalon, míg nagy nemzetközi tornán az 1986-as világbajnokságot követően vehet részt újra.
november 22.: Az Almási Zoltán, Balogh Csaba, Berkes Ferenc, Lékó Péter, Rapport Richárd összetételű magyar férfi válogatott bronzérmet nyert a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokságon.
november 22.: Babos Tímea két szettben legyőzte az első helyen kiemelt japán Doj Miszakit a 125 ezer dollár összdíjazású, tajvani keménypályás női tenisztorna döntőjében, ezzel pályafutása második WTA-trófeáját szerezte meg.
december 2-6.: Az izraeli Netanjában rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 15 érmet szereztek a magyarok - 11 arany, három ezüst, egy bronz megoszlásban -, ezzel az éremtáblázat élén végeztek. Hosszú Katinka - mint az Eb legeredményesebbje - hat aranyat és egy ezüstöt nyert, Cseh László tiszteletére háromszor játszották el a magyar himnuszt. Egy-egy Európa-bajnoki címet szerzett Bernek Péter és Verrasztó Dávid. Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka a 25 méteres medencében második lett fő távján, Kapás Boglárka pedig egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította a magyar csapat éremgyűjteményét.
december 13.: Gálfi Dalma első magyarként elsőként zárta az évet a junior teniszezők világranglistáján.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.