Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2011. November 28. 15:00, hétfő | Helyi
Forrás: B&P Consulting

A dombóvári bölcsődének segítettek a Tesco önkéntesei

A dombóvári bölcsődének segítettek a Tesco önkéntesei

A dombóvári Tesco áruház dolgozói is csatlakoztak a vállalat önkéntes-programjához. Az önkéntes munkavállalók november 16-án a dombóvári bölcsőde kertjét szépítették meg, illetve lefestették az intézmény kerítését.

Az önkéntes-programmal az áruházlánc célja, hogy felelős szomszédként, munkatársai bevonásával tevékenyen vegyen részt a város megszépítésében, az élhetőbb környezet megteremtésében.

A Tesco vállalati felelősségvállalásának egyik fontos eleme, hogy jó kapcsolatot alakítson ki azokkal a helyi közösségekkel, amelyekben áruházai révén jelen van. Célja, hogy ezeken a településeken az emberek a Tescóra a mindennapjaik szerves részeként, a közösség aktív tagjaként tekintsenek. Ennek érdekében az áruházlánc több kezdeményezést is elindított, többek között bevezette a rendszeres önkéntes munka gyakorlatát.

2009 júniusában Mohácson az egyik kerékpárút belvárosi szakaszának rendbetételével indult el a vállalati önkéntes program. A lelkes fogadtatásnak és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően 2010-ben újabb településeken végeztek önkéntes munkát a Tesco munkavállalói.

2011-ben Dombóvár is bekapcsolódott a programba. A dombóvári áruház nyolc önkéntese nem csupán a Tesco csapatépítő kezdeményezését fogadta örömmel, de külön lelkesítette őket az is, hogy munkájukkal saját városukat segíthetik.

November 16-án, szerdán a dombóvári bölcsőde kertjét tették rendbe, tujákat telepítettek, illetve lefestették az intézmény kerítését. Az áruház önkéntesei még az idén decemberben folytatni kívánják az önkéntes munkát a bölcsődében.

„Dombóvári kollégáimmal együtt örülünk, hogy segíthettünk és tehettünk azért, hogy szebbé váljon a bölcsőde. Továbbra is célunk, hogy olyan önkéntes programokat valósítsunk meg, amelyek valódi segítséget nyújtanak a közösségeknek, amelyeknek mi is tagjai vagyunk. Szeretnénk élő, tartalmas kapcsolatokat kialakítani, együtt épülni és építeni. Ezért is folytatjuk tovább az elkezdett munkát, a jövőben további településekre terjesztjük ki önkéntes programunkat” – mondta el Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.

A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.

A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és egyik legnagyobb brit befektetője. Itthon közel 22 000 magyar munkavállalót alkalmaz, és minden új áruház nyitásával átlagosan 100-300 új munkahelyet hoz létre. A vállalat 17 éves magyarországi működése során már több mint 200 áruházat nyitott, és mára piacvezetőként közel hárommillió vásárlót szolgál ki minden héten. A Tesco a hazai beszállítók elkötelezett partnereként több mint 1 200 magyar vállalkozással áll kapcsolatban. Az áruházlánc közleményei a www.tesco.hu, környezetvédelmi eredményei a www.zoldtesco.hu weboldalon olvashatóak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!