Hírek
2015. Szeptember 03. 18:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Somogyi Milán
A dombóvári horgász egyesület rendőrségi feljelentést tett a Kaposon történt halpusztulás miatt
Rendőrségi feljelentést tett természetkárosítás gyanújával ismeretlen tettes ellen a Dombóvári Városi Horgász Egyesület - közölte Bischof Attila, a szervezet elnöke az MTI-vel kedden.
Beszámolója szerint a Kapos folyón múlt hét közepén kezdődött halpusztulás szombattól érte el Dombóvárt, azóta "nincs élő hal a vízben". Megjegyezte azt is, hogy a haltetemek összegyűjtése nehézkes, mert sekély a víz.
Többségében ponty, süllő, harcsa, csuka, amur, keszegfélék és egyéb védett halak estek áldozatul a vízszennyezésnek, a folyó fenekéről folyamatosan újabb tetemek kerülnek elő, ezek begyűjtésére hálót feszítettek ki a vízügyi hatósággal egyeztetve - tette hozzá.
Bischof Attila elmondta azt is, hogy két évvel ezelőtt a kaposvári cukorgyár által okozott vinasz-szennyezés után pusztultak ki ennyire a halak a Kaposból, amit követően legalább fél évig nem lehetett horgászni a folyón.
Múlt hét közepén a Kométa 99 Zrt. kaposvári sertésfeldolgozó telephelyén egy biztonsági szelep meghibásodása miatt ammónia-szivárgás volt. A hibát rövid időn belül elhárították, a szivárgás megszűnt, így másnap a telephelyen és a környékén is újraindult a termelés.
Az üzemzavar után a horgászok azt tapasztalták, hogy a Kapos vize barnássá vált, a halállomány teljesen eltűnt, illetve a halak pusztulását észlelték a folyó teljes Somogy megyei szakaszán a cég telephelyétől kezdődően.
A tömeges halpusztulás miatt általános halászati-horgászati tilalmat rendelt el a Somogy Megyei Kormányhivatal a Kapos folyó teljes Somogy megyei szakaszán péntektől.
A Kométa '99 Zrt. vállalta, hogy a vizsgálat befejezését követően "a kimutatott" halveszteség pótlásáról gondoskodik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!