Hírek
2012. Február 16. 19:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
A Fő hiánya átjárta az Asztaltársaságot
A hónap elején elhunyt Asztalfőjére, Dr. Magda Tamásra emlékezett február 15-i összejövetelén a Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság, a város politikamentes polgári közössége.
„Ismét eltelt egy hónap, s most végre együtt vagyunk...” Ezzel a legendássá vált kezdőmondattal idézte meg Bodó János Attila, a Dombó-Coop Zrt. ifjú elnök-vezérigazgatója a közösség immár néhai Főjét, Dr. Magda Tamást (1936-2012). Emlékeztetett: bár a januári összejövetelt az igen zordra fordult időjárás miatt el kellett halasztani, de a politikamentes polgári társaság alapítója még gyengélkedése ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy a mostani kurta farsangot ki ne hagyják az asztaltársak. Ez a kívánság ugyan teljesült, de senki sem számított arra, hogy immár végleg nélkülözni kell egy újabb emblematikus alapítót!
Hogy ki is volt Ő? Először Dr. Kerekes László főorvos elevenítette fel a személyiségével is gyógyító, figyelmes Embert, aki hitt, tett és szeretett; minden bizonnyal teljes életet élt a befogadó városban kiteljesítve munkásságát. S amelyet csaknem az utolsó hetekig folytatott a Dél-Dunántúl több pontján, nagy-nagy elhivatottsággal. Bizony nehéz volna felsorolni, hogy mennyi minden érdekelte izgalmas 75 életéve alatt s mennyi örömteli dolog művelésében volt otthonos. Könnyűbúvár, fotós, kertápoló, az egészséges életmód és kedv megszállott apostola, tudományos körök ismereteinek népszerűsítője, ragaszkodó és önzetlen barát, másokat csendben segítő a bajokban, esendő krízisekben. Barátait még ő nyugtatgatta betegágyáról is, csendesen fogadva, hogy a gyógyítás évtizedei során őt ért láthatatlan kórok belülről őt sem kímélték.
Felesége és társa, Ildikó mellett és vele együtt szerette a természetet, a vizeket s a jó emberi társaságot, legyen az az Adria- vagy a Kapos-partján vagy a közeli Szőlőhegyben, vagy a Hunyadi tér e csendes zugában. Így és ekként, barátra, példaképre, atyai jó barátra, e nyüzsgő és vívódó városka méltán díszpolgárára emlékezett február 15-én este a Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság csaknem félszáz tagja. S mivel Dr. Magda Tamás még sokáig itt lesz mindennapjainkban, egy teríték, egy gondolat neki is jut a körben; a közelgő folytatást jelző csengő, egy gyertya és a baráti kertész szegfűje mellett.
Kutas Péter elcsukló hangján most is igazul szólt Babits Mihálytól a Jónás imája. Isten Veled, kedves Magda Tamás!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!