Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2016. Március 01. 13:31, kedd | Bulvár
Forrás: Fénypont

A három grácia Afrikában

A három grácia Afrikában

Détár Enikő és Ladinek Judit visszatérő vendégként, Koós Réka pedig először pihent a magyar Afrikában, Felsőtárkányban.

A három barátnő két előadás között néhány napot tudott lazítással tölteni, amihez a Bambara Hotelt választották célként.

„Napjainkat most többek között a Madách Színház „Bepasiztunk” című előadása tölti ki, ami három hölgy életét meséli el, akik felvállalják az érzelmeiket, hibáikat és negyven felett is megtéveszthetetlenek lettek. Az előadásban a nyolcvanas évek világslágerei szólalnak meg. – meséli Ladinek Judit, akinek párja, Molnár László a darab ötletgazdája és rendezője – ez az előadás kicsit a mi életünkről is szól, hiszen mindhárman túl vagyunk már egy váláson, és jelenleg nagyon jól érezzük magunkat a bőrünkben. Új szerelemre leltünk és boldogan éljük hétköznapjainkat.”

A sikeres és kiegyensúlyozott színésznők élete úgy válik kerekké, ha a munka és a család mellett helyet tud kapni a pihenés is, és igenis jól esik, ha az ember a barátnőivel tud néhány napot tölteni.

„Eger mellett, Kerecsenden nevelkedtem, rengeteget kirándultam gyereklányként Felsőtárkányba. Először 3 éve jártam az afrikai szállodában, és rögtön úgy éreztem, hogy egzotikus környezetbe kerültem. Azóta Judit is megfordult ott, Rékának viszont most mondtuk, hogy mindenképpen el kell jönnie velünk! Mérhetetlenül tetszett nekünk a személyzet kedvessége, a szobák gyönyörűek és van az egészben valami puhaság, melegség ugyanakkor megjelenik az extravagancia is. Szép szálloda sok van, de Bambara csak egy! Most, hogy nem a párommal, hanem a barátnőimmel érkeztem minden a csajos csacsogásról szólt. Sokat nevetünk, és persze pletykálkodunk a lányokkal, de közben mindent kipróbáltunk a szaunától, a barlangmedencéig – nevet Détár Enikő – az hogy hidegben kinn ülsz a meleg jakuzziban, utána felfedezed a teret a panoráma szaunából és végül megpihensz a Száhel pihenőben engem teljes mértékben feltöltött.”

Koós Réka családos szemmel érkezett, mert kislánya Rozi a lelkére kötötte, hogy úgy nézzen körül, hogy legközelebb már vele tér vissza.

„Tudomásunkra jutott, hogy egy szurikáta család él a szálloda közepén, na, ezt mindenképpen fel kellett fedeznem és lefotóznom Rozinak. – emlékszik Réka – családos szemmel pásztáztam mindent és rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy családdal vagy barátnővel érkezel, megtalálod azt a szolgáltatást, amivel teljes lehet a pihenésed.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár

Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.

2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár

Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -

2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár

Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon

Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.

2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár

Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet

Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.