Hírek
2019. Május 20. 11:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
A híres betyárra emlékeztek…
Sobri Jóska emlékére kopjafát avattak Lápafőn.
Az 1800-as évek első felében számtalan betyár élt és fosztogatott a Dunántúlon is, különösen itt délen Somogyban, Tolnában, illetve Baranyában.
A legkiemelkedőbb és a leghíresebb Sobri Jóska volt, akit itt fogtak el a császáriak, de ő fejbe lőtte magát. Életrajzával most nem kívánok foglalkozni, csupán azt jegyezném meg, hogy 1810-ben Pap József néven született a Vas megyei Erdőd majorjában. Apja Pap István a Sopron vármegyei Sobor faluból került Vas megyében. Innét a felvett Sobri név.
Gönczi Ferenc Somogyi betyárvilág (1944) című könyvében olvashatjuk, hogy Somogyban is több helyen megfordult Sobri Jóska a híres bakonyi betyár, társaival együtt. A zimányi számadó birkás, akinél Sobri hattagú bandájával másfél napig tartózkodott a következő jellemzést adta róla: „Magas sudár termetű, barnás képű, vékony pödrött bajszú, fáin pofabőrű, egyszóval a hét közül a legszebb, ruházata pedig a legcifrább.” (Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág, Kaposvár, 1944. 247.l.)
Azt is tudjuk, hogy átvonulva Somogy megyén sehol sem rabolt. A Bakonyból menekülve Milfait és Sobri végleg kettéváltak. Sobri Somogyon át Tolna megye felé vette útját. Több feljegyzés is tanúskodik a Balatonon való átkelésről. Gönczi Ferenc könyvében egy visszaemlékező a tihanyi lakodalmas menetről nyilatkozik, hogy közöttük elvegyülve jöttek át a somogyi oldalra. De minden valószínűség szerint nem érintkeztek emberekkel és a Balaton jegén keltek át. Méghozzá Balatongyörök és Balatonberény között. Innen Nagyszakácsiba mentek. Ott a Dombai nevű kovácsnál szállt meg hetedmagával. Nagyszakácsiból a Gamás határában fekvő Gárdony pusztát érintve délkelet felé fordultak Zimány irányába. Itt az említett uradalmi birkásgazdánál szálltak meg. Majd pár nap múlva Tolna megye felé távoztak. A feljegyzések szerint Libickozmán, Toponáron, (Betérítő csárda), Kazsokban, Büssüben (Kolompos csárda), és Gyalánban, de az un. Hársasi csárdában, illetve Somogyszilban is jártak. E falvak csárdái egy 1813-as felmérés szerint üzemeltek.
Útközben a betyárok egyik tagja mindig bement valahova kenyeret, bort, vagy vizet hozott a banda tagjai számára. Közben a lápafői erdőbe értek.
„Itt egy Jancsi nevű somogyi ember, ki ismert valami Ádám nevű juhászbojtárt, elvitte őket hozzá a lápafői hegyen lévő majorba, mely Takács Pál birtokos tulajdona volt. Itt mind a heten meghúzták magukat.” (Im. 247.l.)
A lápafői lakosok szimpatizáltak a betyárokkal, mert többen vittek nekik élelmet, bort, sőt a lovaknak szénát is adtak. Ezek közé az emberek közé tartozott Parrag Mihály juhászbojtár, aki már az erdőbe is vitt élelmet és italt, de a szőlőhegyi pincéknél is vendégül látták őket. Erre bizonyíték egy zöld színű boroskancsó, melyből ittak a betyárok, így Sobri Jóska is. E kancsó a mai napig is megvan Kardos László dombóvári lakosnál. Édesapja id. Kardos László (1912- 1998) elmondása szerint az ő dédszüleinek présházában többször is jártak a betyárok. A kancsót Sobri- kancsóként őrizték és őrzik a mai napig is a család tagjai. De ide sorolható Takács Pál birtokos, aki befogadta őket. 2019. május 15-én este beszélgettem a Kanadában élő Kovács Irénnel (1931), aki többek között elmondta, hogy üknagyapja, Kovács Mihály is vitt szénát a betyárok lovainak. Amikor ezt a pandúrok megtudták elfogták, majd 3 napi elzárásra ítélték.
„Bognár József nevű Lápafőn ma is élő ember közlése szerint az ő dédöreganyja, Bognár Ferencnét Sobri emberei az ebédvivésnél egyik öreghegyi tanyánál leállították s a tanyában, furulyaszó mellett jól megtáncoltatták, mely után Bognárné folytathatta útját. Sütő Sándor lápafői református tanító közlése, Bognár József bemondása alapján.” (Im. 154.l.)
A Sobrit és társait üldöző pandúrok és császári katonák valószínűleg Takács Páltól szereztek tudomást, akinek a birtokán tanyáztak. Elsőként a szakcsi pandúrok kapták az értesítést. Tanyázó helyüket Németh István vincellér mutatta meg a császári katonáknak, akik két tiszt, egy őrmester, két káplár és 25 közlegénnyel keresték fel Sobriékat, akiket azonnal megtámadtak. A lápafői szájhagyomány szerint a harc helyéről három betyárt vittek be saroglyán a községbe, kiket az éj leple alatt a lápafői temető sáncába földeltek el.
Kovács Irén elmondása szerint viszont a Lápafőt Váronggal összekötő út nyugati oldalán ma is megtalálható réten egy forrás mellett temették el a híres betyárt. Mindezt édesapjától, Kovács Istvántól (1894-1972) hallotta. Persze voltak országosan is elterjedt legendák, melyek szerint például Amerikába ment és ott lett sikeres üzletember ember stb. Így valószínű, hogy az előző legenda sem felel meg a valóságnak, mert tudjuk, hogy a bűnözőket és az öngyilkosokat, a keresztény vallások szerint a mindenkori temető árkában temették el.
A lápafői csata néven ismert eseményt (1837. február 17.) követően többen elmenekültek. Ezt bizonyítja Liliom Peti esete, aki a közelben lévő Nagykónyiban húzta meg magát. Később benősült egy jobbágy családba. Késői leszármazottja, Liliom Gyula itt él Dombóváron, aki elmondta, hogy Liliom Peti a nagykónyi temetőben pihen. A többiek Tamási felé menekültek, majd elfogták őket és később ítélkeztek felettük.
Megállapíthatjuk, hogy Sobri betyárfejedelem a gálánsan viselkedők közé tartozott. Gyilkosságokkal nem szennyezte be kezét. Társai, bandái tagjai előtt nagy tekintélye volt, köztük erős fegyelmet tartott.
2019. május 18-án Lápafő község önkormányzata, Kirtyán Károly polgármester vezetésével egy kopjafát állítatott a temető kerítése mellett. Így már a betyár életét kutatók és tisztelők felkereshetik az új Sobri emlékhelyet.
Dombóvár, 2019. május 18.
Bodó Imre helytörténész
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!