Hírek
2012. Március 18. 21:00, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: helyi híreink szerkesztője
A jó floorballhoz jó kapus kell, és nem is csak egy
Bár a rendezés szempontjából siker volt a március eleji 3. Dombóvári Floorball Kupa, a hazai csapatok szereplésére erősen rányomta bélyegét a kapusteljesítmény. Nem csoda, hogy ez volt az edzői értékelés egyik fő témája.
A mérkőzések után Puchner Tamással, a két éve alakult Dombóvári Floorball Sportegyesület elnöke, a csapat játékos-edzője (első képünkön jobbról a harmadik) értékelte a tornát. Sűrű programja közepette helyi híreink szerkesztője csak mostanra érte utol magát az interjú formába öntése terén. Viszont menet közben Tamás az egyesület honlapján már összefoglalta a tornán nyújtott teljesítményüket. Így most a beszélgetésnek csak a kapuskérdés körül forgó részére szorítkozunk.
Említetted, hogy mind a felnőtteknél, mind az utánpótláscsapatnál gond van kapusfronton. Kérlek, fejtsd ki ezt bővebben!
Mindkét csapat csupán egyetlen igazi hálóőrre számíthat. Ráadásul a gyerekeknél védő Hirth Mirella - bár kifejezetten ügyes - csak a torna előtt egy hónappal kezdett védeni. Vele kapcsolatban a nagyobbik gond az, hogy kilencedikes lévén túlkoros az utánpótlás csapat magját alkotó hatodikosokhoz és hetedikesekhez képest. Úgy szoktam fogalmazni, hogy az utánpótlás fiú és a felnőtt csapatnak nincs kapusa, Mirinek meg nincs csapata. Egy leány csapatban nagyszerű kapus lehetne, de sajnos a lányok körében nem túl népszerű a sportolás.
Természetesen az edzéseken is problémát okoz a kapus hiánya, mivel több szituáció gyakorlását is meggátolja. Az újdombóvári sulisokból, de kisgimistákból és belvásorisokból is álló utánpótlás csapat játékosai számára kiemelkedően fontos lenne, hogy a diákolimpiákon tudjanak indulni, de kapus hiányában a József Attilások is csak olyanokon tudnak, amelyeknél kapus nélküli a játék, ami azért nem az igazi. Jellemző, hogy a mostani tornán a gyerekek leggyengébb ellenfele, a Kaposvár is két hálóőrrel állt ki, míg nekünk nem volt cserekapusunk.
Mi a helyzet a felnőttekkel? Egy éve, az első hazai tornátok után még nagyon dicsérted az akkor tizenöt éves Nesz Pétert, aki korát és tapasztalatát meghazudtolóan védett.
A floorballt annyira jó játszani, hogy az ember szeretne a mezőnyben lenni és nem a kapuban. Kiderült Péterről, hogy neki is inkább a játékhoz van kedve. Az őszi szezont már kedvetlenül is védte végig, aztán meg kérésének megfelelően beszállt a mezőnyjátékba. Kénytelenek voltunk új kapust igazolni. A tizenötödiket idén betöltő, tehetséges Sárosdi Attila Bölcskéről jött hozzánk, és a mostani tornán mutatkozott be. Nem éppen jól. Míg a mezőnyjátékosaink - korántsem mindig eredményesen, de - lelkesen küzdöttek a gólokért, addig ellenfeleink többségében potyagólokat szereztek, kapusaik viszont nem voltak velünk, ilyen előzékenyek. Igaz, Attila egy esküvői program után, sokat utazva védett nálunk és köszönettel tartozunk neki ezért, ugyanakkor tudjuk, hogy ennél csak jobb teljesítményre lehet képes.
Minden labdajátékban fontos a kapuspozíció. Hangsúlyosabb ez az átlagnál is a floorballban?
Ez egy igen dinamikus játék. Az egyik pillanatban az egyik kapunál alakul ki gólhelyzet, míg a következőben már a másiknál. Szinte azt lehet mondani, hogy a legfontosabb floorballjátékos a hálóőr. Ha ezen a mostani tornán legalább közepes kapusteljesítményt tudunk felmutatni, győzhettünk volna.
Mennyire veszélyes védeni a floorballban? Milyen egy floorballkapus dolga?
A kapusnak nincs ütője, sisakot és testvédő felszerelést visel. A kemény műanyagból készült lyukacsos labda így nem okoz fájdalmas sérüléseket. Jóval kevésbé veszélyes tehát a védés a floorballban, mint például a fociban vagy a kézilabdában.
Ha jól értem, tehát nem túl nagy az érdeklődés a kapuspozíció iránt. Mégis mikor érdemes elkezdeni a védést ebben a sportágban?
Nagyjából kilenc éves korban lenne az ideális a kezdés, felnőttként már nehéz jó kapussá érni. Aki vállalkozna arra, hogy csatlakozik hozzánk a kapuban, ha megfelel, akár biztosítanánk neki a teljes felszerelést. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy kineveljünk egy jó hálóőrt. Aki kedvet érez a védéshez, keressen meg a honlapunkon szereplő elérhetőségeimen.
Köszönöm az interjút, és sok sikert nektek a hálónál és a mezőnyben egyaránt!
Az interjút és a fotókat Cserveni Gábor készítette.
További fotók képgalériánkban, amelyet a lenti képre kattintva nyithat meg.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói