Hírek
2017. Március 28. 05:00, kedd |
Életmód
Forrás: mti
A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint
A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de jobban képezhetőbbek, mint fajtiszta társaik a németországi kutyatulajdonosok szerint
- derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak felméréséből, amelynek eredményei a PloS One tudományos folyóiratban jelentek meg.
Az egyetem MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a nagyszabású kérdőíves felmérésben a kutyák viselkedésével és tartási körülményeikkel kapcsolatos információkra kérdeztek rá, és mintegy 7700 fajtatiszta kutyáról és közel ugyanennyi keverékről kaptak válaszokat. A fajtatiszták közt több mint 200 különböző fajta szerepelt, az egy fajtába tartozók számát pedig korlátozták a minél reprezentatívabb mintavétel érdekében.
A kutatás számos demográfiai és környezeti eltérésre derített fényt a fajtiszta és keverék kutyák csoportja között. Kubinyi Enikő, az ELTE Szenior Családi Kutya Programjának vezetője szerint a keverék kutyák átlagéletkora a várakozásoknak megfelelően magasabb volt, mint a fajtatisztáké, és a keverékek közt nagyobb a szukák aránya is. Kiderült, hogy a keverékek gazdái gyakrabban nők, fiatalabbak, alacsonyabb iskolai végzettségűek, és kevesebb tapasztalatot szereztek a kutyatartás terén, mint a fajtatiszták gazdái.
A felmérés rámutatott, hogy a keverékek közt gyakoribb az ivartalanítás, általában idősebb korban kerülnek gazdáikhoz - mivel több közöttük a menhelyről befogadott példány -, és kevesebb kutyaiskolai képzésben van részük. Ezen kívül gyakrabban tartják őket egyedüli és kizárólag benti kutyaként, és ezzel összhangban hosszabb sétákra viszik őket tulajdonosaik, mint a fajtatiszta példányokat.
A statisztikai elemzést követően, amely a két csoport közt megfigyelhető demográfiai és kutyatartási különbségeket is figyelembe vette, a kutatók lényeges eltéréseket találtak a keverék és fajtatiszta kutyák személyiségében és a problémás viselkedés előfordulásának gyakoriságában. A PloS One folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője, Turcsán Borbála szerint a keverék kutyák gazdái gyakrabban számoltak be arról, hogy kedvenceiket nehezebb sétáltatni, mert húznak a pórázon, ráugrálnak az emberekre és nem reagálnak a hívásra.
A keverék és fajtatiszta kutyák közt kimutatott különbségekre a kutatók több lehetséges magyarázatot is elképzelhetőnek tartanak. Az egyik a különböző genetikai háttér, amely abból fakad, hogy a fajtákat nemcsak a külső fajtajellegek alapján, hanem a viselkedést is figyelembe véve tenyésztik, vagyis ügyelnek arra, hogy a kutya minél problémamentesebben illeszkedjen a gazdái életéhez.
Ezzel szemben a keverékek közül azok az egyedek szaporodhatnak sikeresen, amelyek képesek önálló problémamegoldásra, azaz tanulékonyak, és gyorsan reagálnak a környezeti hatásokra, ez viszont egyúttal könnyen vezethet kiegyensúlyozatlansághoz is. A különbségek emellett korai szocializációs hatásokra, traumákra is visszavezethetőek - olvasható a közleményben.
Mint írják, az eredmények tükrében elmondható, hogy a keverék kutyák a morfológiai változatosság ellenére egy sajátos csoportot képviselnek, amelynek megvan a maga jellemző viselkedési mintázata. Mindezt érdemes figyelembe venni a fajták összehasonlítására irányuló olyan tanulmányokban, amelyekben keverék kutyákat használnak kontrollcsoportként.
Mint a PloS One honlapján elérhető tanulmányból kiderül, a felmérést a Dogs című - magát Európa legnagyobb kutyás magazinjaként hirdető, a Wikipédia szerint több mint 400 ezres olvasótáború - német kiadvány internetes oldalán keresztül végezték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód
Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -
2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód
Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.
2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód
Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.