Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2020. Május 08. 16:00, péntek | Helyi
Forrás: CO-OP Hungary Zrt.

A legkisebb település sem maradt ellátatlanul

A legkisebb település sem maradt ellátatlanul

A vásárlók és a dolgozók is számíthatnak a Coop üzletláncra

A veszélyhelyzet és a hatósági korlátozások ellenére zavartalanul biztosítja 1500 település – főként kistelepülés - élelmiszerellátását a COOP Üzletlánc 2300 üzlete. A cégcsoport a gazdasági nehézségek közepette is szem előtt tartja, hogy polcain elsősorban magyar élelmiszerek várják a vásárlókat, dolgozói megfeszített munkáját pedig többféle módon honorálja.

Kórházakat, egészségügyi intézményeket, illetve nehéz helyzetbe került családokat élelmiszer- és pénzadománnyal, tisztítószerekkel is támogatnak a COOP Üzletlánc tagvállalkozásai, amelyek a helyi közösség tagjaként felelősséget éreznek az iránt, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a környezetüket a mostani veszélyhelyzetben is. Az ország 1500 településén működő 2300 üzlet vezetői egyéb módon is igyekeznek, hogy kivegyék a részüket a leginkább rászorulók és veszélyeztetettek támogatásából – mondta el Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. Az egyes tagvállalatok a helyi sajátosságokhoz igazodva nyújtanak segítséget: van, ahol a nagy tételben vásárló önkormányzatokat az engedményes áron túl a termékek kiszállításában, akár optimális logisztikai megoldásokkal segítik, a mások számára bevásárló önkénteseknek, civil szervezeteknek pedig a leadott rendelést összeállítják és a pénztáraknál soron kívül fizethetnek, de például egri kutyamenhelyet pedig 3,6 tonna száraz kutyaeledellel segítette a COOP helyi vállalata.

Az Üzletlánc dolgozói megfeszített munkáját is honorálja, tagvállalatonként eltérő megoldásokat alkalmazva: egyes cégeknél vásárlási utalvánnyal, van, ahol pénzjutalommal egészítették ki a fizetést, de vészhelyzeti pótlékot, illetve az otthonról dolgozók számára internethasználati pótlékot is bevezettek. Ahol erre van mód, ott a rendkívüli támogatást is igénybe vehetnek a dolgozók.

Az üzletekben dolgozók és vásárlók biztonságát is szem előtt tartja a COOP: szinte folyamatosan fertőtlenítik az ületet, a kosarakat, kocsikat, a pénztári rakodószalagot, a terminál gombjait, a hűtők fogantyúit, korlátozzák sok helyen az üzletekben egyszerre tartózkodók számát, több helyen felülvizsgálták a nyitvatartási időket. Emellett több üzletben a pénztárakat plexiparavánokkal látták el, van, ahol plexipajzsot kaptak a pénztárosok. Megfelelnek a hatósági előírásoknak, kötelező protokollnak, a betartandó szabályokra a vásárlók figyelmét is felhívják. A dolgozóknak a maszk, a védőkesztyű és a fertőtlenítőszerek mellett kézkrémet, van, ahol több hónapra elegendő vitamintablettát is biztosítanak, hogy bírják az előbb a megnövekedett kereslet, majd a védőfelszerelések viselése miatt a szokásosnál fizikailag is megterhelőbb munkavégzést.

A rendkívüli helyzet a COOP gazdálkodása számára is kihívást jelent. A március második felében tapasztalt vásárlási láz mostanra alábbhagyott, sőt, a húsvét előtti felkészülés forgalma már elmaradt a szokásostól, ami azóta is jellemzően a bázishoz közelít. Ugyan nagyobb kosárértékkel, de kevesebb a vásárlás és a vásárlóerőben is csökkenés prognosztizálható, ebből is látszik, hogy a jövőre vonatkozó előjelek nem túl biztatóak. „A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy működési területünkön, ebben a helyzetben a legkisebb hely sem maradt és marad ellátatlanul, annak ellenére, hogy ezeken a kistelepüléseken a boltok fenntartása eredményesség tekintetében sok helyen elérte a kritikus, illetve veszteséges szintet” – fogalmazott a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.

A járvány azonnal érezhető gazdasági hatásai közül kiemelkedik a termékek beszerzési árában, illetve a higiéniai védőeszközök esetében tapasztalt jelentős drágulás, illetve az, hogy az idegenforgalomban erős területeken és a közlekedési csomópontok vonzáskörzetében jelentős forgalomcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni a boltok. Ezzel párhuzamosan a vásárlók a lakóhely közeli üzletekhez tértek vissza. A veszélyeztetett korban lévők segítségére kidolgozott idősáv-korlátozás ugyanakkor befolyásolja az üzletek működését. A 9-12 óra közötti forgalom elemzéséből látszik, hogy az utolsó órában alig van vásárló, a délelőtti órákban összességében pedig akár felére esett vissza az árbevétel, amit a délután tapasztalt növekedés nem minden esetben tud kompenzálni. A korlátozás különösen hétvégén okoz gondot, főként azokon a településeken, ahol a bolt eleve délig tartana nyitva, itt az üzletek a zárási idő kitolására kényszerültek, ami jelentős többletköltséggel jár. Pekó László ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „egyetértünk a szándékkal, de mára általános tapasztalat, hogy érdemes lenne szűkíteni, 10-12, vagy 11-13 óra közötti idősávba tenni a 65 év felettiek számára biztosított időt, különösen, hogy mára a gyakorlat azt mutatja, működik az ellátásukat segítő családi, az egyedül élőknél az önkormányzati és önkéntesek segítő rendszere is.”

A COOP ebben a helyzetben is fontosnak tartja, hogy termékeit elsősorban magyar forrásból szerezze be. A COOP-hálózat élelmiszer-kereskedelmére mindig is jellemző volt az, hogy a kereskedelmi márkák esetében több mint 80 százalékot, a COOP saját márkás családjánál 90 százalékot meghaladóan itthon előállított termékeket találhatnak a vevők a polcokon. Csoportunk törekszik arra, hogy a hústermékeket is csak magyar termelőktől szerezze be. A helyi termelőtől származó zöldségek-gyümölcsök forgalmazásának pedig egy további előnye is: a vásárlók tartanak a csomagolás nélkül forgalmazott terméktől, ezért a megbízható forrás szerepe most felértékelődött.

A kiszámíthatatlan helyzet miatt a COOP tagvállalatai a nem napi kiadások korlátozására kényszerültek, az új, nagyobb beruházásokról általánosságban a veszélyhelyzet után születhetnek döntések. A már folyamatban levő felújítási programok azonban jórészt folytatódnak, március, április, május hónapban is átadásra kerültek vagy kerülnek felújított boltok - például Székesfehérváron, Városföldön, Putnokon, Ózdon, Miskolcon, Tibordarócon-, illetve most fejeződik be egy frissáru logisztikai fejlesztés is. Vannak olyan beruházások, amelyek – bár a szakemberhiány miatt bizonytalan ütemezéssel – folytatódnak, például Egerben, Szolnokon, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tervben van teljes üzletfelújítás vagy új bolt építése.

Pekó László köszönetet mondott a COOP Üzletlánc dolgozóinak, akik a rendkívüli helyzetben a veszélyeztetés ellenére érzik felelősségüket a 2300 üzletbe naponta betérő másfél millió vevő ellátásáért. A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke úgy fogalmazott: „Bátran állíthatom, hogy hősként állnak helyt, amit magam és a COOP Igazgatósági Testülete nevében most is szeretnék megköszönni. De köszönet illeti a vásárlóinkat is empatikus, együttműködő magatartásukért.” Ígéretet tett arra is, hogy hosszabb távon igyekeznek minden munkahelyet megtartani. „Ehhez természetesen szükség van munkatársaink együtt gondolkozására, lojalitására, de ezzel eddig sem volt probléma” - tette hozzá.

Címkék: élelmiszer, Coop

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!