Hírek
2013. Október 23. 17:20, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Művelődési Ház
A Magyar Festészet Napja
Egy művész három oldala
Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Dombóvári Művelődési Házban október 18-án este.
A vendégeket, művészet iránt érdeklődőket és értőket Tálász Zsolt zeneiskolai növendék zongorajátéka után a húsz évvel ezelőtt ezen a napon kinevezett igazgató, Farkas János köszöntötte.
A Székely Héten, a Partiumból származó Szatmári Juhos Lászlót és a jelen lévőket jász léte ellenére egy néhai kunkapitány – népdalénekes: Balogh Márton énekével ajándékozta meg a Magyar Festészet Napján. Felhívta a figyelmet, hogy időben két szabadságharcos emléknap között vagyunk, ahol magyarként haltak meg a nem vér szerinti, de hitvallásukban magyar tábornokok is.
Majd Katatics Zsuzsa művésztanár, dombóvári festőművésznő nyitotta meg a kiállítást. Személyes benyomásai mellett a három művészeti ág egyenrangúságára, a szobrászművész kétszínűség helyetti sokoldalúságára hívta fel a figyelmet. A könyvbemutatók előtti tárlatnézést „művészfaggatást” az improvizatív zongorajáték tette hangulatossá.
Ezek után bemutatkozott a szekszárdi Víz'P'Art Közalapítvány: Rühl Gizella nem csak múltjukat, eredményeiket mutatta be, köztük a kiállítás idején megvásárolható Szatmári Juhos László – Csuhaj Tünde katalógust, Bor-mámor grafikai mappát, „Költőket, s borokat kóstolgatok” irodalmi összeállítást, hanem a jövőbeli terveikről is beszélt. Két, méltatlanul mellőzött, szinte az ismeretlenségbe vesző festőművészt ismertetett meg a dombóváriakkal: a megyénkhez kötődő, valaha az élvonalba tartozó, a nemzetközi ismertség határait súroló alkotók Czencz János és Szabó Dezső. Az Ő művészeti albumuk az Alapítványnál beszerezhető.
E jeles tolna megyei alkotók megidézésével és meghívásával méltó eseménynek adott otthont városunk Művelődési Háza az országos rendezvénysorozatban.
Ezt az is jelzi, hogy a program bekerült az országos nyilvántartásba és megtekinthető a http://www.festeszetnapja.hu/ honlapon is.
A kiállítás 2013. november 9-ig látogatható a kultúrház nyitvatartási idejében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!