Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2024. Október 29. 07:52, kedd | Sport
Forrás: MTI

A Magyar Honvédség huszárjai ünnepélyesen átvették a Magyar Öttusa Szövetség lovait

A Magyar Honvédség huszárjai ünnepélyesen átvették a Magyar Öttusa Szövetség lovait

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálya hétfőn átvette a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) lovait, amelyek eddig versenylóként szolgálták a sportágat.

Mint ismeretes, a sportág nemzetközi szövetsége úgy döntött, hogy a párizsi olimpia után az öttusából kiveszi a díjugratást, a helyére pedig ötödik tusaként akadályverseny került.

A Nemzeti Lovardában tartott rövid ünnepség keretében Guzi Blanka olimpiai negyedik helyezett öttusázó vezette fel a Puppe nevű 14 éves kancát, amelyet jelképesen Hanzély Ákos, a MÖSZ sportigazgatója adott át a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály parancsnokának, Varga István ezredesnek, aki ezután továbbadta Salga Gergő őrvezetőnek. Utóbbi huszár sabrakot terített a lóra, ezzel azt szimbolizálva, hogy mostantól nem versenyló, hanem szolgálati ló.

Az átadás-átvételi dokumentumot Vízkeleti Péter, a MÖSZ ügyvezető igazgatója, Mudra József ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka és Varga István írta alá.

Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszédében egyrészt fájdalmasnak nevezte a búcsút az öttusasport lovas szakágától, másfelől szívet melengetőnek minősítette, hogy a Magyar Honvédség vezetése nem hagyja elkallódni a nagy értékű lovakat.

Meggyőződése, hogy a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály a jó gazda gondosságával fogja a lovak kezelését és a szolgálati útját követni.

Emlékeztetett rá, hogy az öttusa 1912-től szerepel az olimpiák műsorán, a lovaglás szerinte eddig a leglátványosabb tusa volt, Magyarország pedig a sportágban a nemzetek között a legeredményesebb a világon.

A nemzetközi szövetség részéről elfogadhatatlan politikai döntésnek nevezte, hogy a lovaglás kikerült az öttusa programjából. Kiemelte:

a ló a magyar ember számára a szabadság és az összetartozás jelképe.

Varga István ezredes az MTI-nek elmondta, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály 2020-ban alakult, jelenleg a tartalékosokkal együtt hetvenen alkotják, és 2030-ra szeretnék elérni a 200 fős létszámot.

Egységük egyik fő feladat a honvédség népszerűsítése, a huszárok és lovaik megjelennek különböző protokoll eseményeken, de műveleti feladataik is vannak.

Elárulta, a MÖSZ eddigi versenylovai ezentúl a Honvéd Kadét Program keretében a középiskolások képzésében vesznek részt.

Guzi Blanka az MTI-nek arról beszélt, hogy eddig hetente háromszor volt lovasedzésük. Hozzátette, az átalakulás ellenére folytatni kívánja a versenyzést, az akadályversenyre való felkészítés érdekében mostantól konditerembe és gyógytornára jár.

Tisztában van vele, hogy az átállás eltart egy ideig, ennek ellenére a 2028-as, Los Angeles-i olimpián már szeretne érmes lenni.

Címkék: öttusa,

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.