Hírek
2018. Július 24. 15:29, kedd |
Külföld
Forrás: Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti:
A vegyifegyvert készítő iszlamista feleségét is őrizetbe vették Németországban
Őrizetbe vették a hatóságok annak az iszlamista férfinak a feleségét Németországban, aki a gyanú szerint ricin felhasználásával akart pokolgépet készíteni - jelentette kedden a Spiegel Online német hírportál.
A lap úgy tudja, hogy az ügyészség azzal gyanúsítja a férfi 42 éves feleségét, hogy segédkezett férjének a ricinbomba összetevőinek beszerzésében. Az iszlamista Sief Allah H. kétszer is próbált - sikertelenül - Szíriába utazni. A hatóságok szerint neje ebben is segítette.
A német törvények miatt csak Yasmin H.-ként azonosított nőt egy ideje már radikálisként tartják nyilván a hatóságok. A hatgyermekes anya többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot iszlamista szélsőségesekkel. Egy közösségi oldalon ismerte meg férjét is, aki akkor postásként dolgozott Tunéziában. 2015 őszén találkoztak először, és rá egy évre a férfi Németországba költözött, ahol házasságot kötöttek.
A Spiegel Online úgy értesült, hogy a nő pár hónappal később levelet írt ismerőseinek, amelyben azt írta, hogy férje csatlakozni akar az Iszlám Államhoz, és ő anyagilag is támogatja abban, hogy Szíriába utazhasson.
A nő első kihallgatásán tagadta, hogy bármit is tudott volna arról, hogy férje mire készült. A Spiegel viszont úgy tudja, hogy a nő felhasználónevével rendelték az interneten azt a kávédarálót, amellyel Sief Allah H. a ricinusmagokat ledarálta. A hatóság úgy véli, hogy a nő átengedte felhasználói fiókját a férfinak, aki fémgolyókat és hűtőanyagokat rendelt a bombakészítéshez, amelyet a nő fizetett ki. Mikor pedig a férfi Lengyelországba ment pirotechnikai eszközöket vásárolni, felesége intézte a vásárlásokat.
A Spiegel Online azt is megtudta, hogy amikor a férfinak nézeteltérése támadt az egyik szállítóval, a nő az eredetinél ezerrel több ricinusmagot alkudott ki férjének. Emellett egy hörcsögöt is vásároltak, mert a hatóságok szerint az állaton akarták kipróbálni, milyen hatékony a férj által előállított méreg.
Sief Allah H.-t júniusban vették őrizetbe Kölnben. Mintegy ötven halálos adagnak megfelelő, 84,3 milligramm ricint és 3150 ricinusmagot találtak nála, és a bombakészítéshez valószínűleg az Iszlám Állam szélsőségeseinek útmutatásait használta. A férfi több olyan vegyszert rendelt az interneten, amelyek felhasználhatóak robbanóanyag készítéséhez, valamint olyan szert is vásárolt, amellyel a ricinusmagokból kinyerhető a ricin.
A ricin halálosan mérgező fehérje, amely a vegyifegyver-tilalmi egyezmény szerint önmagában is vegyifegyvernek minősül.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor