Hírek
2013. Szeptember 06. 09:17, péntek |
Helyi
Forrás: Viessmann Technika Dombóvár Kft.
A Viessmann Technika Dombóvár Kft. befejezte komplex technológiai fejlesztését.
A Viessmann Technika Dombóvár Kft. 226 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson.
A Viessmann Technika Dombóvár Kft. befejezte komplex technológiai fejlesztését.
2013. 08. 08.
A Viessmann Technika Dombóvár Kft. 226 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A közel 883 millió forint összköltségvetésű beruházásból kapacitásbővítés valósult meg.
A Viessmann, mint családi vállalkozás immár három generáció óta kötelezi el magát a fűtéshez és vízmelegítéshez szükséges hő komfortos, gazdaságos és környezetkímélő előállítása mellett. Az anyavállalat, a Viessmann Holding International GmbH Németországban működik, Allendorfban. Világszerte összesen mintegy 8000 embert foglalkoztat a leányvállalatain keresztül. Az 1980-as évekig főleg a hagyományos gáz- és olajtüzelésű kis-
és középméretű kazánok gyártása jelentette a vállalat fő profilját, azóta azonban mára biomassza-kazánok, szolár- és napkollektor rendszerek, hőszivattyú, biogáz-rendszerek gyártásával bővült a paletta. Magyarországon 2007 óta vannak jelen, ekkor a Viessmann Holding International GmbH megvásárolta az Uniwatt Kft-t Dombóváron, így jött létre jogutódlással a Viessmann Technika Dombóvár Kft., ahol azóta is folyik a kazánok gyártása.
A fejlesztés célja az volt, hogy biztosítsák a biomassza kazánok hazai gyártásának megindítását, ugyanis ezek gyártása teljes egészében Magyarországon történik, így szükségessé vált a kapacitások kibővítése.
A projekt befejeződött, a gépi berendezések beszerzésre kerültek 70 új munkahelyet teremtve ezzel Dombóváron.
A cég az Ipartelepítés című konstrukcióban is sikerrel pályázott, telephelyüket ennek segítségével tudják bővíteni, korszerűsíteni.
A Viessmann Technika Dombóvár Kft. célja, hogy megrendelői tökéletesen elégedettek legyenek a legyártott kazánokkal, illetve, hogy munkatársainak korszerű, európai színvonalú munkahelyi körülményeket tudjon biztosítani, ezért elkötelezett híve a folyamatos fejlesztéseknek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!