Hírek
2016. Március 17. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: A.média
Álmokat vált valóra a Neked munka, Nekem álom! program
Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! nap 2016. április 27-én.
Egy különleges nyílt nap fogyatékos embereknek a Salva Vita Alapítvány és a Fonavita Nonprofit Kft. szervezésében
Sajtóközlemény
Futballedző, sportriporter, fotós vagy autószerelő - csak néhány foglalkozás, melyben a 2015-ös Neked MUNKA, nekem ÁLOM! elnevezésű nyílt nap résztvevői kipróbálhatták magukat. Idén folytatódik a fogyatékos emberek esélyegyenlőségét segítő program, és Budapest mellett Szekszárd is bekapcsolódik a helyszíni szervezésbe.
Írországban már évek óta sikeresen működik a „Job Shadow Day”, vagyis a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! nap, fogyatékos embereket és a fogadásukra nyitott munkahelyeket köt össze: a jelentkezők kipróbálhatják álmaik munkáját, a résztvevő munkáltatók pedig személyes találkozásokon keresztül szerezhetnek tapasztalatot a fogyatékos emberekről. Tavaly összesen 15 szervezet fogadta a fogyatékos embereket, és a szervezők bíznak benne, hogy idén még többen csatlakoznak a 2015-ben indult kezdeményezéshez. Az idei program újdonsága, hogy a kiválasztott jelentkezőknek a budapesti helyszínek mellett 5 vidéki városban, így Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szekszárdon és Szegeden nyílik lehetőségük kipróbálni egy napra álmaik állását. Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! nap 2016. április 27-én.
A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be az érdeklődő fogyatékos embereknek, hanem mindig egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló, egy házigazda is. Ő fogadja a fogyatékos munkavállalót, aki az ő munkanapját követheti nyomon.
A Fonavita szekszárdi irodájában már zajlanak az előkészületek és bíznak abban, hogy többen is jelentkeznek a programba, és még szélesebb körhöz eljut majd a „Neked MUNKA, nekem ÁLOM” híre. Bár ennek a nyílt napnak nem célja, hogy konkrét állásajánlatok szülessenek, mégis újabb mérföldkövet jelenthet a fogyatékos emberek megismerésében, elfogadásában, elősegítheti, hogy közülük egyre többen tudjanak a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni.
Pozitív élményekről számoltak be a program egyik tavalyi helyszíneként szolgáló közismert parfüméria-lánc munkatársai, Sárkány Márta és Csollák-Maróti Kata. Meglátásuk szerint a nyílt nap igazi mérföldkő volt a parfüméria és dolgozói számára, hiszen még soha nem volt alkalmuk együtt dolgozni fogyatékos emberrel. Noha egy napra is, de megtapasztalták milyen fontos a nyitottság a munkahelyek részéről, hiszen a fogyatékkal élő munkavállalók jóval többre képesek annál, mint azt elsőre gondolnánk: ugyanolyan teljes értékű munkát tudnak végezni, mint bárki más.
Futballedző, sportriporter, fotós – miért ne lehetne bármelyik fogyatékos emberből, akinek tehetsége van? A szekszárdi szervezők várják a programra nyitott munkáltatók és az érdeklődő fogyatékos emberek jelentkezését, közösségi oldalukon: Fonavita Np. Kft. - Tolna megye, a 06 20/33-13-114-es telefonon vagy a www.nekedmunka.hu oldalon. A programban való részvétel ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!