Hírek
2017. Szeptember 19. 05:00, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
Angelina Jolie filmjét nevezte az Oscar-díjra Kambodzsa
Angelina Jolie First They Killed My Father (Először az apámmal végeztek) című filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára Kambodzsa - írta hétfőn a The Hollywood Reporter.
Az amerikai filmsztár és rendező kambodzsai állampolgársággal is rendelkezik, egyik gyermekét Kambodzsában fogadta örökbe, és rendezőként jegyzett negyedik játékfilmjét az ázsiai országban forgatta helyi színészekkel.
"Mindannyiunknak, akik ezen a filmen dolgoztunk, nagyon sokat jelent ez a nevezés" - fogalmazott Jolie közleményében.
A First They Killed My Father című filmet a Netflix finanszírozta. A produkció Loung Ung kambodzsai író memoárja nyomán készült. A szerző, aki a vörös khmerek népirtásának egyik túlélője volt, könyvében saját gyermekkori élményeit elevenítette fel. A film így egy gyermek szemszögéből idézi fel a tragikus korszakot. A főszerepet Angelina Jolie amatőr gyerekszereplőre bízta, aki elismerő kritikákat kapott játékáért.
A kambodzsai Oscar-nevezésről döntő bizottság hétfőn a filmet méltatva kiemelte, hogy szinte alig vannak benne párbeszédek, ám Jolie az intenzív képi világgal is katartikus hatást ér el, és egy olyan tragikus korszakát idézi fel a történelemnek, amelyet sokan inkább felednének.
Az alkotást már vetítik a nagyobb kambodzsai mozikban, mert Jolie fontosnak tartotta, hogy minél szélesebb körben megismerjék a helyi nézők. "Mindenekelőtt Kambodzsa számára készítettük ezt a filmet" - hangsúlyozta a produkció múlt heti amerikai premierjén, a Telluride Filmfesztiválon.
Loung Ung, aki társ-forgatókönyvíróként és vezető producerként is dolgozott a filmen, elmondta: felemelő pillanat volt, amikor megtudták, hogy a filmet nevezi az Oscarra Kambodzsa. Hozzáfűzte: sok mindenen ment keresztül, és számára nagyon személyes is a film, ugyanakkor a kambodzsaiak milliói által átélt tapasztalatokat tükröz.
A film másik vezető producere egy korábbi Oscar-jelölt filmes, Rithy Panh volt, az ő phnompeni produkciós cége biztosította a helyi forgatás szakmai hátterét. Mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy "eredeti és erős film készült", és a produkción dolgozó kambodzsaiak ezreinek segítségével olyan alkotás született, amely "az emberi ellenálló képességről és méltóságról beszél a film nyelvén".
Panhnak ugyancsak a kambodzsai népirtással foglalkozó, A hiányzó kép című munkája eddig az egyetlen kambodzsai film, amelyet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt az amerikai filmakadémia.
Az Oscar-jelöléseket 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, a 90. Oscar-díjátadó gálát pedig 2018. március 4-én rendezik meg Hollywoodban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.