Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2013. December 05. 10:48, csütörtök | Helyi

Anyanyelvi és zenei csapatverseny

Anyanyelvi és zenei csapatverseny

Anyanyelvi és zenei csapatversenyeken szerepeltek a József Attila Iskola diákjai

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján Somogy, Tolna és Baranya megye diákjai mérték össze tudásukat. A Dombóvári József Attila Általános Iskolát a 7.b osztály tanulói, Nagy Amanda, Habler Péter, Nemes Balázs Boldizsár és Weber Márton képviselték.
A verseny után két héttel került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol az 5. helynek örülhettek a gyerekek.

Felkészítő tanáruk, Bischof Katalin.

Megemlékezés Verdi és Wagner születésének 200. évfordulójáról

A József Attila Általános Iskolában a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a játékos zenei csapatverseny. November 29-én délután Giuseppe Verdi és Richard Wagner születésének 200. évfordulójára emlékeztek az iskola tanulói. Minden osztályból 5 fős csapat indult a versenyen, így 11 csapat 8 helyszínen mérte össze tudását. A csapatok előre megkapták a felkészüléshez szükséges információkat, és ezután önállóan készültek az internet, és az ének-zene szakos tanárok által készített látványos faliújság alapján. A helyszíneken zenefelismerés, rejtvény, totó, igaz-hamis, opera-szereplő párosítás, puzzle, és kérdések várták a lelkes csapatokat. Minden résztvevő kotta füzetet, ceruzát és csokoládét kapott, az első 3 helyezett csapat ezen felül pólót, szatyrot és kulcstartót vehetett át.
A feladatokat összeállította, a faliújságot készítette és a versenyt rendezte:
Bakonyváriné Szabó Brigitta és Porgányi Zoltánné.

A közel egy órás vetélkedőn a következő csapatok végeztek az élmezőnyben:
1. helyezett csapat: 8.b
Varga Zsófia, Blaj Klaudia, Berg Vivien, Balogh Annamária, Halvaksz Virág

2. helyezett csapat: 8.a
Sipos Zsófia, Tonács Dóra, Kaposi Rebeka, Besenyei Ágota

2. helyezett csapat: 7.b
Nemes Balázs Boldizsár, Weber Márton, Juhász Áron, Habler Péter, Gyenei Ferenc

Gratulálunk!

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!