Hírek
2014. Április 18. 08:00, péntek |
PR
Forrás: Tokai Gábor, Civil Partner Kft.
Anyaotthon felépítéséhez vár segítséget a Bethesda Kórház Alapítvány
Dr. Velkey György a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszél a Kórház és az alapítványa által kitűzött 2014-es célról, az anyaotthon felépítéséről.
VGY: A Bethesda Kórház Alapítványt a kilencvenes évek elején hoztuk létre. Az Alapítvány működése óriási segítséget jelent egy-egy felújítás, vagy műszerbeszerzés megvalósításánál. A legfontosabb talán mégis az, hogy mind e mögött igen sok jó szándékú ember áll, akiknek a támogatásáért nagyon hálásak vagyunk! Ebben az évben van egy kiemelkedő tervünk: egy anyaotthont szeretnénk létrehozni olyan nehéz helyzetben lévő szülőknek, akiknek a gyermekei huzamosabb ideig – akár hónapokig – fekszenek nálunk.
Köze van ennek az Önök kórházában működő országos égéscentrumhoz?
VGY: Igen. Az égésközpontba az ország bármely településéről érkeznek égési sérülést szenvedett gyermekek, szüleikkel együtt. Ez az osztály 2002 óta működik a Bethesdában. Először úgymond „befogadtuk” ezt a gyógyító tevékenységet, bár még nem volt kötelezően ellátandó feladatunk, majd országos központtá váltunk, amely az egész Magyarország területéről folyamatosan fogadja a súlyosan égett gyermekeket. Az égés intenzív osztályunkon kezelt gyermekek hetekig, sőt sok esetben hónapokig kórházi ellátásra szorulnak. Az országos központban évente átlagosan 300 gyermek fekszik, közülük 70 az intenzív részlegre kerül felvételre.
Miért fontos az anyaotthon felépítése?
VGY: Egy gyermek gyógyulását nagyban segíti, ha szülei a közelében vannak. Mi orvosok és ápolók mindent megteszünk, amit tudunk, de az édesanyák és édesapák is nagyon fontos szereplői a gyógyulási folyamatnak. Jelenleg sajnos csak annyit tudunk biztosítani, hogy a szülők a kórtermekben ülhetnek a gyermekeik mellett. Éjszakai szállásra, pihenésre nem tudunk helyet kínálni. Pedig ha az édesanyák megfelelően kipihent állapotban vannak a gyógyuló gyermek mellett, a gyógyulási folyamat nem csak elviselhetőbb lesz, hanem még le is rövidülhet. Ha a sérült gyermek hetekig, esetleg hónapokig kórházban kell, hogy maradjon, és a szülők több száz kilométerre laknak, időben és anyagilag is nagyon megterhelő még az esetenkénti látogatás is a baleset miatt egyébként is többnyire önváddal küzdő szülőknek. A család fizikai és lelki terhei épp akkor válhatnak emiatt elviselhetetlenekké, amikor a veszélyben levő kicsit kellene minden energiával gondozniuk és felé biztonságot és szeretetet sugározniuk. Mind ezekért szeretnénk segíteni ezeken a családokon, ezért kezdtünk bele az anyaotthon létrehozásába
Mit tudhatunk az anyaotthon terveiről?
VGY: Az épületet, mely régen diakonissza házként funkcionált, a református egyháztól kaptuk használatra. A kórház közvetlen szomszédságában helyezkedik el, ezzel is biztosítva a szülő-gyermek közelséget. Nyolc különálló helyiséget tudunk létrehozni, ahol nemcsak az anyák ágyát helyezhetjük el, hanem családok fogadására is alkalmas szobákat alakítunk ki. A komplett felújítási költség várhatóan 40 millió forintot tesz ki.
Vannak már az ügynek támogatói, akikre a kórház számíthat?
VGY: Igen. Több magánadományozó mellett a társadalmi élet különböző közszereplői is felfigyeltek a tervünkre és mellénk álltak. Szeretném megemlíteni az egyik leglelkesebb segítőnket, Kováts Adél színművésznőt. Ő, mint édesanya is jól ismer bennünket, mert gyermeke nálunk gyógyult. Jaksa Petra, egy fiatal tűzoltóhölgy, illetve az önkéntes tűzoltók is népszerűsítik az ügyünket. De olyan nagyvállalatokat is megemlíthetek, mint az SCA, amely a kórházban termékeivel támogatja a nálunk megforduló családokat.
Végül: mikorra tervezik az épület átadását?
VGY: Amikor a szükséges pénz összejön, akkor néhány hónap alatt szeretnénk befejezni a beruházást. Mivel elsősorban az 1%-os támogatásokra számítunk, amit májusig kell felajánlani és október körül érhet el bennünket a pénz, ha minden jól alakul, egy év múlva, jövő tavasszal már az édesanyák és édesapák rendelkezésére is állhat a felújított épületünk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 12. 19:55, csütörtök | PR
Fókuszban az Oktatás a Jánosik és Társai Kft.-nél
„Az innováció és a folyamatos fejlődés központi szerepet játszik a Jánosik és Társai Kft. életében.
2024. December 06. 13:04, péntek | PR
Újabb meredek emelkedés, élen az Apple Pay
kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom
2024. December 03. 16:33, kedd | PR
Kreatin – az alváshiány okozta gondokat is enyhíti
Széles körben eddig a kreatin teljesítményfokozó hatása volt ismert, több kutatás azonban megállapította, hogy a táplálékkiegészítő csökkenti az alváshiányból fakadó problémát és javítja a koncentrációt.
2024. December 02. 19:19, hétfő | PR
Hogyan optimalizálhatjuk a karácsonyi bevásárlást?
a jól használt mesterséges intelligencia időt és pénzt takarít meg számunkra