Hírek
2016. Szeptember 20. 12:45, kedd |
Sport
Forrás: mti
Aranylabda - Ismét csak újságírók döntenek
A 2010 előtti hagyományokhoz visszatérve a France Football által alapított Aranylabdát ezentúl ismét kizárólag újságírók szavazatai alapján ítélik oda.
A magazin honlapján olvasható cikkből kiderül, hogy az elmúlt évek gyakorlatához képest lesznek változtatások: 23 fős helyett 30-as előzetes listát tesznek közzé, kimarad a közbülső lépés, azaz nem hozzák nyilvánosságra menet közben az első három helyezett nevét, hanem még az idén a teljes rangsort közlik majd.
Múlt pénteken jelentette be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), hogy megszűnik a FIFA-Aranylabda díj, a FIFA és a France Football közös elismerése, mivel az együttműködési szerződés lejár és nem újítják meg. A FIFA jelezte, hogy továbbra is jutalmazni fogja a legjobb játékosokat, de az elismerés nevét, illetve az átadás helyét és idejét csak később jelentik be.
Az Aranylabdát először 1956-ban adták át a francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. A FIFA-Aranylabda szavazáson újságírók mellett a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai vehettek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.