Hírek
2012. Október 28. 14:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nagy Sándor
„Az év madara az egerészölyv” programsorozat
Az év madara 2012. évi programjain közel 700 fő vett részt városunkban
„Az év madara az egerészölyv” programsorozat keretében februárban fészekkosarakat készítettünk, majd márciusban kihelyeztük a Kapos folyó völgyébe. A fészkelő madár költőterületét áprilisban és májusban is meglátogattuk a madarász sulisokkal és az érdeklődőkkel a gólyavár közelében.
Júniusban - a tábori program részeként - csoportonként ismerkedtek az egerészölyv élőhelyével, költésével, táplálkozásával. A munka zárásaként rajzokkal illusztrált tablót kellett készíteni a gyermekcsoportoknak.
Október 9-én rendkívül látványos sólyombemutató volt a Belvárosi Általános Iskola udvarán. A program keretében hívtuk meg városunkba a hivatásos solymászt, Krekács Zoltánt. Helyi csoportunk bázisiskolájának 400 diákja és dolgozója tekintette meg az egyórás bemutatót, ahol láttunk sólymot, uhut és héját is, természetesen nem hazai fajokat.
Vendégünk beszélt a solymászat évszázados történetéről, a magyar nép több mint 1000 éves története során betöltött szerepéről, a madarak tartárásról és betanításáról, a solymászatról mint hobbiról és élethivatásról.
A program zárásaként október 17-én Haraszthy László, az MME elnökségének tagja tartott két előadást a Művelődési Otthonban. Közel 200 fő hallgatta a „Turulmadár” és társai előadást. A dombóvári MME tagokon és érdeklődőkön kívül Kaposvárról, Tamásiból, Sásdról is érkeztek madarászok.
A történeti áttekintés után az MME több évtized eredményes madárvédelmi munkáját elemző és összegző előadást hallhattunk sólymokról, sasokról és zárásként az év madaráról. Betekintést kaptunk a fajvédelem „hőskorszaki” munkájába ugyanúgy, mint az adatokkal igazolt korszerű vizsgálatok, kutatások eredményeibe. Közel 700 diák és felnőtt tudása és ismerete gazdagodott a ragadozók életéről és a védelmük érdekében végzett munkáról.
A rendezvénysorozat támogatója Dombóvár Város Önkormányzata, szervezője a Dombóvári Madártani Csoport és a „Tolna megye természeti értékeiért” Alapítvány.
Nagy Sándor
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!