Hírek
2019. Június 10. 11:25, hétfő | Sport
Az is csoda, hogy célba értünk!
Juhász Csaba - Juhász Zsolt
Hyundai i20 R5 - Juhász Média Kft.
34. AMTK Velenje - 2019.05.24-25.
Túl van Csabi és Zsolti a 34. AMTK Velenje ralin, ahol sajna az eső, és a technikai gond sem segítette őket a jobb eredmény elérésében.
Csabit kérdem a verseny után.
Az első napra hat gyorsot mértek rátok a rendezők, amiben a jó öreg kézifékes, visszafordítós TRC Jezero is benne volt. Miként alakult az első napotok?
- Nem túl jól. Az első két gyorson sem sikerült acélos időeredményt produkálnunk, aztán a harmadik gyorsasági szakasz rajtjában jött a meglepetés. A rajt pillanatában kék füst szállt fel a motortérből, és a kocsi lefulladt. Sikerült beindítani és elrajtolni a szakaszon, de a rengeteg füsttől néha nem is láttunk az autóban. A szakasz után etapon szemügyre vettük a motorteret, de nem tálaltuk meg a hiba okát. Öntöttünk olajat a motorba és mentünk tovább. A szervizből azt az utasítást kaptuk, hogy a legkisebb motorteljesítménnyel használjuk az autót. Így teljesítettük a negyedik a szakaszt, aztán irány a szerviz. Ott kicseréltek egy olajcsövet a fiuk, de sajnos nem ez okozta a füstölést. Az autó annyira füstölt, hogy a tűzoltó nem akart beengedni minket a tankoló zónába. Ezt lezsíroztuk, megtankoltunk, majd három technikai ellenőr vizsgálta meg az autót, hogy kiengedjenek-e a gyorsasági szakaszra minket. Végül érzékeny búcsút vettünk tőlük és robogtunk a következő szakasz felé.
Ahol a füstölés tovább erősödött, néha a látótávolság minimális volt az utastérben. Sikerült teljesítenünk az utolsó két szakaszt és a szervizben elkezdődött az autó helyreállítása.
Másnapra miként sikerült versenykész állapotba hozni a Hyundai i20 R5-öt?
- Sajnos nem volt alkatrészünk a javításhoz, de egyébként a szlovén Hyundai Teamnek sem volt ilyen alkatrésze a szervizkamionban.
Magyarországról hoztak alkatrészt, de ez csak hajnalban érkezett meg. Így nem álltunk be az éjszakai parc fermbe. Ezért kaptunk öt perc büntetést. Másnak a fiúk rendbe rakták az autót és szuper rally-ban folytattuk a versenyt.
Szombaton sem volt kevesebb szakasz, mint előzőnap, de itt is voltak nehéz gyorsok, mint a Laze-Sentilj is ahol kis kalandba keveredtetek. Mi is történt?
- Háromszor volt ez a szakasz. Ebből kétszer sikerült defektet szerezni. A bal hátsó defekttel lejöttünk a gyorsaságiról, de a bal elsőt is lecseréltük a szakaszon. Ezzel sikerült hét percet veszíteni. Nem a mi versenyünk volt, az biztos. Sem a tempónk nem volt meg, sem szerencsénk sem volt. Az is csoda, hogy célba értünk és pontot szereztünk.
A fentiek tükrében marad még a magázódás, ha jól sejtem. Legközelebb hol próbáljátok betörni a Hyundai-t?
- Jelenleg fontos családi programok jönnek, még nem gondolkodtam a következő versenyen.
Köszönjük Partnereink segítségét: Az "Infovárosok hírportál hálózat", Phobextools - Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen - kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. - www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS - West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft.,www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft., HUN-Therm Consulting Kft.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.