Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2016. Július 07. 07:34, csütörtök | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Az Iszlám Állam terrorszervezet okostelefonon árulja a rabszolganőket

Az Iszlám Állam terrorszervezet okostelefonon árulja a rabszolganőket

Az amerikai írott és elektronikus médiát bejárja egy, az Iszlám Állam terrorszervezet fogságából megszökött fiatal jazidi lány megrázó története, aki az átélt szenvedések mellett arról is beszámolt,

hogy a dzsihadisták okostelefon segítségével adják el foglyaikat rabszolgának.

Lamija Aji Basár 18 esztendős iraki lány jobb szemére megvakult és arcát égési sebek nyomai borítják. Egy iraki kisvárosból menekülve sebesült meg: embercsempészeknek sikerült kimenekíteniük őt az Iszlám Állam terroristáinak fogságából, amely a jazidi vallású lánynak egyúttal szexrabszolgaságot is jelentett. Két barátnője menekülés közben aknára lépett és meghalt, de neki sikerült életben maradnia, és Észak-Irakban mondta el történetét az amerikai sajtó munkatársainak.

Miközben az Iszlám Állam teret veszít, a még uralma alatt lévő vidékeken módszeresen kínozza az ott élő civileket, a jazidi közösség lányait és asszonyait pedig szexrabszolgaságba taszítja. Lamija Aju Basár azt mondta az AP iraki tudósítójának, hogy a terroristák mintegy háromezer jazidi nőt tartanak rabszolgasorban és rémtetteikhez a legmodernebb technológiát használják: miután mindegyiküket sorszámmal látják el, fényképet készítenek róluk, és okostelefonos alkalmazás segítségével árulják őket. A hirdetésben megjelenített fotó mellett arab nyelven olvasható az eladásra kínált nő életkora, családi állapota és "tulajdonosának" neve is, arra az esetre, hogy ha a szerencsétlen nő embercsempészek segítségével szökni próbálna, az Iszlám Állam ellenőrzőpontjain azonnal beazonosíthassák és visszavihessék a "tulajdonoshoz".

Lamija négyszer próbált megszökni, mire sikerrel járt még márciusban. Most egy észak-iraki városkában, a nagybátyjánál húzza meg magát, és ott számolt be az újságíróknak arról, hogy mi zajlik az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő vidékeken. Elmondta például azt is, hogy az okostelefonon árult nők "ára" attól függ, hogy voltak-e már férjnél, vagy még szüzek. Egy tizenkét éves kislányt 12 500 euróért árulnak a terroristák, akik csakis eurót vagy dollárt fogadnak el. A menekülőket segítő embercsempészeket meggyilkolják, és az utóbbi időkben már egyre nehezebb kiszabadulni az Iszlám Állam fogságából.

Riportjában a Fox televízió idézi az iraki kurd regionális kormány adatait: ezek szerint míg májusig havonta átlagosan 134 jazidit sikerült kimenteni, addig május óta összesen 39-en szabadultak ki a terroristák keze közül. Szintén a Fox televízió szólaltatta meg egy német-iraki segélyszervezet munkatársát, Mirza Danait, aki elmondta, hogy a szökés minden korábbinál nehezebb és veszélyesebb lett.

"Minden rabszolganőt névtelenül, a "tulajdonosa" nevén regisztrálnak, így könnyen nyomon követhető, hogy ki, honnan próbált megszökni. A büntetés: kegyetlen kínzás" - fogalmazott a Foxnak nyilatkozva Mirza Danai.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld

Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban

Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.

2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld

Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek

Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után

2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld

Leminősítette Szlovákiát a Moody's

Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.

2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld

Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén

A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor