Hírek
2012. Július 17. 22:30, kedd |
Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője
Az önkéntesség csodákra képes - a dombóvári példa
Rendszeres önkénteseinek fáradozásait köszönte meg egy ebéddel a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) még június elején. A rendezvényt követően az itt folyó önkéntes tevékenység részleteire derült fény.
A hat dombóvári helyszínen működő intézmény látja el Dombóváron az idős- és hajléktalan-ellátással kapcsolatos feladatokat. Az önkéntesek hetén, június 7-én megrendezett vendéglátásról technikai okok miatt ugyan lemaradt tudósítónk, azonban azt követően többeket sikerült maga köré ültetnie az ESZI azon munkatársai közül, akik érintettek a tevékenységben.
Hagyomány az intézményben az önkéntesek vendéglátása?
Az országos modellként indult Kapu Programhoz 2002-ben csatlakozott az ESZI. Azóta minden évben megtartjuk az Önkéntesek Hetét. Kezdetben húsz önkéntesünk volt, akikkel eleinte még cukrászdába vittük őket köszönetképpen. Aztán egy ideje már itt, házon belül látjuk őket vendégül. Így próbáljuk viszonozni azt a sok segítséget, amelyet tőlük kapunk - jön a válasz Várkonyi Lászlónétól, az „Őszikék” Szociális Alapszolgáltatások Intézménye vezető gondozójától.
Hogyan zajlott a mostani rendezvény?
A fenntartó részéről jelen lévő Nagy Roland önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke köszöntőjében kifejezte, hogy fontosnak tartja az önkéntességet, és megköszönte az elvégzett munkát. Kiemelte, hogy az emberi mellett gazdasági jelentősége is van a jelenségnek. Hasznos a fenntartó szempontjából, hiszen az önkéntesek anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak. A képviselő hozzátette, büszke arra, hogy ez a tevékenység működik Dombóváron, és további erőfeszítésekre biztatta az önkénteseket. A köszöntőt a jól megérdemelt ebéd követte - reagál ismét Várkonyi Lászlóné.
Kik és hányan végeznek rendszeresen önkéntes munkát az ESZI javára? Hogyan sikerült „szert tenni” rájuk?
Jelenleg 35 önkéntes dolgozik az intézményrendszerben. Az átlagéletkoruk 62 év. A Kapu Programban meggyökerezett tizenkettő mellé az utóbbi két évben informálisan, az ismeretségi köreikből merítve toboroztak továbbiakat a kollégák a Támasz és a Platán Otthonban. Volt kollégákat, idős gondozottjaink hozzátartozóit, ismerős nyugdíjasokat kerestünk meg. Akadt köztük olyan, akit rossz szociális helyzete miatt befogadtunk az önkéntes munkája ellenében. Rávitt minket a kényszer is a toborzásra, hiszen leállt a közmunkaprogram, amelynek résztvevői nagy segítséget jelentettek. Legnagyobb örömünkre sikerült pótolnunk őket önkéntesekkel. Sőt, nemrég olyan fiatalokkal is kiegészültünk néhány hónapra, akik önkéntes munkával őrzik meg a jogosultságukat a munkanélküli-ellátásra - összegez Várkonyi Lászlóné.
Milyen területeken látnak el feladatokat az önkéntesek?
Az Arany-sziget Idősek Otthonában a fiataloknak a mosodában, a vasalásnál, a kocsikísérésnél és a recepciós teendőknél vesszük nagy hasznát. „Idősek Egyeteme” is működik nálunk, ahol irodalmi témában tartanak előadásokat önkéntesek havi rendszerességgel, valamint kézimunkaszakkör egy idős néni vezetésével. Továbbá dalkört, ima- és bibliaórákat vezetnek önkéntesek. Az irodalmi körben hosszú balladákat mondanak az idősek. Hatalmas segítséget jelentett, hogy tavaly az Önkéntesek Éve programban a helyi Ipari Szakképző és Szakközépiskola tanulói kijavították az épület körüli kerítés egy részét. Az akciót Fehér Jánosné intézményvezető szervezte - mondja Horváth Kálmánné mentálhigiénés nővér.
A Támasz Otthonban demens személyekből szerveződött meg az Őszilevél Kultúrcsoport Kóka Albertné önkéntes vezetésével. Olyan műsorokra tanítják be az időseket, amelyek az egészségesek között is megállnák a helyüket. Nagyobb ünnepségeken a többi otthonban is fellépnek. Volt olyan középkorú szellemi fogyatékos, aki nem tudott beszélni, de azért bevonták szereplésbe. Először helyette mondták a szöveget, most már ő teszi ugyanezt - csatlakozik Széll Mihályné, az újdombóvári tagintézmény vezetője.
A Dáridó az a - szintén önkéntesek által szervezett - havonta rendszeresen jelentkező foglalkozás az Arany-szigetben és a Platán Otthonban, amely hasonló eredményt képes hozni időseknél. Vannak olyan gondozottjaink, akik korábban nem szólaltak meg, dáridózás közben mégis régi nótákat énekelnek. A Platánban egyébként erős a vallási oldal. Az önkéntes vezetésével működő imacsoportban elhangzó imádságokat az utolsó pillanatig megjegyzik a résztvevők. Az tagintézményekben folyó hospice-tevékenységet támogatják az imacsoportok - szólal meg ismét Horváth Kálmánné.
Az Őszikékben is vannak önkéntesek által vezetett imaórák. Az itt tevékenykedő önkéntes fiatalok főként manuális teendők ellátásával egészítik ki a gondozási tevékenységet. Kísérik az időseket a klubfoglalkozásokra és onnan haza, részt vesznek a programokon, takarítanak, és a konyhában segítenek. Ugyanez igaz egyébként a Támasz Otthonra is. Egyik önkéntesük a népkonyháról alkalomszerűen ebédet visz egy rászorulónak - folytatja Várkonyi Lászlóné.
Gondolom, az évi egyszeri köszönetnyilvánításon túl rendszeresen is foglalkoznak az önkéntesekkel. Miben nyilvánul meg ez?
Tavaly ősszel Sopronban jártunk az éves Országos Kapu Konferencián. Itt újra megéreztük, mekkora a jelentősége az önkéntességnek. Horváth Kálmánné kolléganőmmel azóta minden hónap utolsó hétfőjén összehozzuk őket egy találkozóra, ahol beszámolnak a tevékenységükről és segítünk is nekik, ha gondjuk van. Egyébként országos Kapu-díjazottat is tudtunk ajánlani. Tavaly Bánfai Zoltánné kapott Év Önkéntese Díjat Dombóvárról. Önkénteseink többsége tanfolyamot végzett, kaptak segítéseget ahhoz, hogyan kell emberekkel bánni, helyzetgyakorlatokban vettek részt. Szerencsések vagyunk, mert idén közülük négyet Pécsen sikerült kiképeztetnünk. A nálunk önkénteskedő fiataloknak igazolást adunk az elvégzett munkáról. Mint mondtam, tíz éve kapcsolódtunk a Kapu Programhoz, de mára az egyetlenek vagyunk a Dunántúlon, akik kitartottak a kezdeményezés mellett - számol be újra Várkonyi Lászlóné.
Az igazság az, hogy a túlterheltség miatt nehéz is lenne hozni a szakmai színvonalat az önkénteseink nélkül, olyan mértékben részt vesznek a gondozottjaink egyéni kiteljesedésének szolgálatában - teszi hozzá Széll Mihályné.
Érthető tehát, de egyben igazán tiszteletre méltó is ez a lelkesedés az Önök részéről. Van egyébként tudomásuk rendszeres dombóvári önkéntes munkáról az ESZI-n kívül is?
Van máshol is önkéntesség, de tudomásunk szerint nem ilyen nagy létszámmal, mint nálunk. A kórházi program párhuzamosan futott a Kapuval. Ketten ott és nálunk is önkéntesek. Egy önkéntesünk pedig a Vöröskeresztnél is besegít. A kórházi munkában jelentős részt vállal a Boldog Kalkuttai Teréz Anya Imacsoport, amely egyházi szolgálatként az újdombóvári plébánián alakult - jön a válasz Széll Mihálynétól.
Persze rajtuk kívül is dolgozhatnak még önkéntesek Dombóváron. Emlékszem, évekkel ezelőtt városi szinten is zajlott az Önkéntesek Hete. Talán érdemes lenne feleleveníteni ezt a kezdeményezést.
Az nagyon jó lenne. Mivel másként nem köszönhetjük meg nekik, ha éreznék a társadalmi megbecsülést, az nagyban motiválná őket - helyesel Velner Beáta mentálhigiénés csoportvezető, aki az Ipari diákjainak akcióját és az önkéntesek vendéglátását bemutató képgalériáink fotóit készítette.
Mindenesetre gratulálok és további sok sikert kívánok az ESZI erőfeszítéseihez az önkéntesség téren!
Köszönjük - zárják a beszélgetést a hölgyek.
Az Egyesített Szociális Intézmény munkatársaival Cserveni Gábor beszélgetett.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!