Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2017. Július 19. 09:00, szerda | Helyi
Forrás: Dombóvári Szuperinfó

Babettával a Balaton körül!

Babettával a Balaton körül!

A hétvégén 3 fiatalember környékünkről arra vállalkozik, hogy Babettával, a hetvenes-nyolcvanas évek váltó nélküli robogójával körbemotorozza a Balatont!

Nem biztos, hogy kisebb kihívás lesz, mint kerékpárral, hiszen ha lerobbannak, akkor az út szélén kell szerelniük.

– Hogyan jutott ez az ötlet eszetekbe?
Élő adásban motoroztam Dombóvárról Döbröközre egy több mint 30 éves Jawa Babetta kismotorral, melyet több ismerősöm végigkövetett.
Nagyon sok kedvelést (lájkot) kaptam, mire felbuzdulva kitaláltam, hogy mi lenne, ha összeszednék 1000 db kedvelést, ami az én esetemben rekord lájknak számítana, cserébe körbemotoroznám a Balatont.
Akiknek említettem, mindannyian azt mondták, tök jó ötlet.
Meg is szerkesztettem a képet a kiírással, de amint felraktam a F-ra, 2 barátom már jelentkezett is, hogy elkísérnek.
Már az első napon kb. 800 lájknál járt a kép, 3 napra rá pedig több mint 100 megosztást kapott, így jöhetett össze az 1000 lájk.
Elterveztem, hogy július 22-23-án vágunk neki az útnak két barátommal együtt, Tikász Árminnal és Lőtz Ádámmal.
Ármin nyaralásból hazatérve másnap már küldte is a fotót, hogy megvan a gép. Ádámnak pedig Simson és egyéb más csodaszép motorjai vannak, így az ő ügyén még dolgozunk, viszont ha nem találunk, akkor egy még retrobbnak mondható vassal, egy Rigával fog velünk robogni.

– Hogyan lettek szponzoraitok?
Amint elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit kellene vinni az útra a telefonon és fürdőnadrágon kívül, eszembe jutott, megkérdezek 1-2 céget, nem szponzorál­ná‑e az utunkat?
Az első cég kapásból mondta, hogy semmi akadálya. Na, akkor találtam ki, egyenpóló kell, ha lesznek még szponzorok, akkor az ő logójukkal.
Nemsokára már 11 cég csatlakozott. Ezt örömmel vettem, hiszen nem feltétlen profit alapú a történet, de biztosan sok követő lesz, és kis helyi reklámnak biztosan jó.
Így a benzintől a mobilinterneten át az alkatrészekig mindent ajándékba kapunk!
Ezt nagyon köszönjük, illetve köszönjük a sok biztatást is, pl. már most kérdezik a városban, hogy ,,na, mikor mentek?” vagy azt, hogy ,,ez az a Babetta, amivel mész?”
Jó tudni, hogy örömöt lelnek más ember apró örömében.

– Honnan és mikor indultok? Hogyan lehet követni benneteket?
Tehát július 22-én utánfutóra rakjuk a 3 vasat, és a Balaton partján, Siófokon nekivágunk az útnak. Mivel 200 km-ről van szó, és nem mai motorokról, így bízom benne, hogy az első nap több mint 100 km-t tudunk megtenni. Kb. 10 km-enként tartunk pihenőket. Közben fürdünk is, ha jó időnk lesz, többször jelentkezünk élő videóval útközben, és képekkel is!
Lackó Roland Balogh néven vagyok jelen a Facebook-on, ha esetleg van olyan, aki szeretné követni, és ha nem is ismerősöm, őt júl. 22-ig vissza is igazolom, hogy ne maradjon le!
Szállásunk nincs, hisz nem tudhatjuk, meddig jutunk első nap, de egy biciklihez köthető pótkocsin szállítjuk a csomagokat, ahogy a sátort is.

Mindannyian izgatottan várjuk, reméljük jó kis kaland lesz! Kövessetek bennünket a Facebookon!

Szerk.

Címkék: balaton, motor

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!