A Femcafe.hu március 5-i gálájának, az Inspiráló Nők Estjének sztárfellépője, Balázs Fecó őszintén vallott azokról a nőkről, akik zenei pályafutására hatottak. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zenésznek is mindig szüksége volt egy-egy személyes történetre vagy múzsára, aki témaként szolgált halhatatlan dalaihoz.

A slágergyáros előadóművész most őszintén vallott arról, mennyire jelent nehézséget számára az alkotói folyamat és kik voltak azok a nők, akik megihlették őt a pályája során. A témát nem más adta, mint a következő szereplése: március 5-én ő lesz az Inspiráló Nők Estjének egyik sztárfellépője a Várkert Bazárban, ahol Janicsák Vecával adja elő Érints meg című szerzeményét.
A művész szerint fontos, hogy egy nő harmóniában legyen önmagával, szerinte ez a siker egyik záloga.

- Ha a saját közegemet nézem, akkor sikeres egy nő, amikor a közönség tapsol. Ha pedig általánosabban kellene megközelítenem, szerintem a legfontosabb, hogy egy nő jóban legyen önmagával és ezt sugározza a környezetének. Nagyon szeretem Annie Girardot, de nagyon sok más művésznőt kiemelhetnék a 60-as, 70-es évekből. Ma is vannak olyan nők itthon is, akik teljesítményükkel kiemelkednek a többiek közül. Számomra ilyen például Törőcsik Mari, Eszenyi Enikő vagy éppen Nagy-Kálózy Eszter – sorolta Balázs Fecó.

Egy művészt úgy képzelünk el, aki mellett mindig van egy női alak, egy múzsa, aki folyamatosan inspirálja őt. Nincs ez másként az énekessel sem.

- Minden nő, akivel szorosabb kapcsolatba kerültem az életem során igazi egyéniség volt. Ez elsősorban kémia és érzelmek, rám mindig ezek hatottak. Szerelemes típus voltam, vagyok és leszek. Még ma is mindennap szerelmes vagyok egy pillanatra. Biztos vagyok benne, hogy tudat alatt voltak olyan hatással rám hölgyek, amit észre sem vettem, de hatottak rám, megihlettek. Ezek a benyomások formálnak bennünket, átalakítanak és sokszor csak később vesszük észre. Én azt hiszem, hogy a nők mindenképpen fontosak a férfiak életében, mert nélkülük félkarú rablók lennénk. – vallotta a művész.

Arra a kérdésre, hogy azért lett-e zenész, mert az általában bejön a lányoknak, meglepő választ adott.

- Én egy véletlen kapcsán lettem zenész. Az édesanyám négyéves koromban hunyt el, így a pályaválasztásom saját döntés volt. Az apai nagyanyám nevelt egy gangos bérházban, ahol alul volt egy hentesüzletük és a lakás onnan volt megközelíthető. Akkoriban még járták a házakat hétvégenként vándormuzsikusok, jó ebédhez szól a nóta címmel. Hegedűvel, tangóharmonikával szórakoztatták a ház lakóit az akkori slágerekkel. Olyan nagy hatással volt rám ez a hangulat, hogy kértem apámtól karácsonyra egy gyerekeknek való tangóharmonikát. Egyszer, egy hétvégi ebédnél csönd volt, valószínűleg lebetegedett a zenész és én vettem a bátorságot, hogy kimentem játszani. Ugyanúgy dobálták nekem is az újságpapírba csomagolt tiszteletdíjat, mint a többi zenésznek. – idézte fel gyermekkorát.

Ahogy sok férfinak, neki is volt női mentora, aki segítette a pályája kezdetén.
- A házban lakott egy zongoratanárnő, aki elkezdett engem tanítani. Az ország első zenei általános iskolájába jártam, a Bakáts térre, ahol hét évet töltöttem. Innen pedig egyenes út vezetett a konzervatóriumba, ahol Presser Gáborral egy évig szintén egy zongoratanárnőhöz jártunk. Engem is, őt is megfertőzött a Beatles-jelenség és a klasszikus zene helyett a könnyűzenében találtuk meg önmagunkat.

A művész azt is elmondta, a sikerhez mindenkinek saját kulcsa van. Ő úgy érzi hatvan év távlatából, hogy jól választott. Ennyi idősen talán már ki lehet jelenteni, hogy az ember sikeres karriert tudhat maga mögött, hiszen nincs is nagyobb siker, mint a közönség el nem múló szeretete és figyelme.