Hírek
2014. Június 23. 17:45, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Balla Irma-gyilkosság - Kártérítést fizethet az állam az áldozat fiának
A Debreceni Járásbíróság nyár végéig szünetelteti azt a kártalanítási eljárást, amelyet a Balla Irma-gyilkosság ügyében az anyja meggyilkolásának vádjával 23 hónapig előzetes letartóztatásban tartott, majd jogerősen felmentett ifj. Schönstein Sándor indított a magyar állam ellen.
A bíróság erről hétfőn, az első tárgyalási napon döntött, miután a felek hajlandónak mutatkoztak az egyeztetésre és a peren kívüli megegyezésre.
Ifj. Schönstein Sándor az előzetes fogva tartása miatt 14 millió forint vagyoni és 6 millió forint nem vagyoni kártalanításért perelte be a magyar államot. Indoklásában egyebek mellett felhozta, hogy az előzetesben töltött hónapok lelkileg és testileg megviselték, párkapcsolata megszakadt, tanulmányait nem tudta befejezni, jövedelme nem volt.
Magyar György, ifj. Schönstein Sándor jogi képviselője azt mondta, hogy készek a megegyezésre, a perben a magyar államot képviselő jogász pedig azt: a nem vagyoni kártalanítást illetően hajlanak a megegyezésre.
Egyeztetésük után a bíróság úgy döntött, hogy szüneteltetik az eljárást nyár végégig, így addigra a peres felek részegyezségre juthatnak. A teljes körű egyezségnek a vagyoni kártalanítás kérdésében még meglévő vitás kérdések jelentik az akadályát.
Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség az áldozat fiát, ifj. Schönstein Sándort vádolta meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el.
A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat. Az ítéletet az ismételten másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla jóváhagyta, így az jogerőre emelkedett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült