Hírek
2022. Június 08. 13:03, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Barátnőjén akart bosszút állni a bombariadóval
A rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint robbantással fenyegetett meg egy újbudai üzletközpontot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki kedden 20 óra körül egy VIII. kerületi telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívót, hogy közölje: bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások azonnal megkezdték a fenyegető kézre kerítését, majd a 38 éves T. Zoltánként azonosította az elkövetőt. A férfit a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 22 óra 30 perckor fogták el a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrök robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
T. Zoltánt az újbudai nyomozók közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe is vették. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, vallomásában pedig elmondta, hogy barátnője, akivel korábban összeveszett, a kérdéses üzletközpontban dolgozik, és így akart bosszút állni rajta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült