Hírek
2016. November 24. 18:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Befejeződött a Katona József utca rekonstrukciója
A Berzsenyi után most a Katona József utcát is sikerült felújítani.
A beruházást pályázat útján sikerült megvalósítani, a csaknem 5000 járdalap előállítása is állami támogatással valósulhatott meg.
A felújítás a gimnáziumtól a kisállomásig tartott, amihez az utcában lakók és a dombóvári adófizetők is hozzájárulhattak, összesen mintegy 3,5 millió forinttal támogatták a fejlesztést. A beruházás biztonságosabbá teszi az utcát és növeli az itteni ingatlanok értékét – emelte ki Szabó Loránd polgármester, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Szabó Loránd kiemelte, a fejlesztések tovább folytatódnak, a hétfői nappal a Dózsa György utca felső szakaszát már el is kezdték felújítani, ami a tervek szerint az év végéig be is fejeződik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!