Hírek
2015. Július 21. 13:00, kedd |
Helyi
Forrás: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dombóvári Tankerülete
Beszámoló a Dombóvári Tankerület köznevelési intézményeinek 2014/2015-ös tanévéről
A hivatalosan még augusztus 31-éig tartó tanévről a tankerülethez tartozó nevelési-oktatási intézmények vezetői 2015 júniusának végén készítettek beszámolót, az alábbiak ezen dokumentumok alapján készültek.
„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.” (Brunszvik Teréz)
A hivatalosan még augusztus 31-éig tartó tanévről a tankerülethez tartozó nevelési-oktatási intézmények vezetői 2015 júniusának végén készítettek beszámolót, az alábbiak ezen dokumentumok alapján készültek.
A tanévről először a számok tükrében. A dombóvári járás területén 10 településen összesen 16 feladat-ellátási helyen működött a tanév során alap- vagy középfokú iskola. Itt számolok be arról, hogy a város három középiskolája közül kettő 2015. július 1-jével az NGM (nemzetgazdasági minisztérium) szekszárdi székhelyű szakképzési centrumának fenntartásába került, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium a jogszabályi változások miatt várhatóan már csak a következő tanévben fog a Dombóvári Tankerülethez tartozni. Fontos változás még, hogy 2015. szeptember 1-jével a Gyulaji Galló József Általános Iskola a Máltai Szeretetszolgálat Iskolafenntartó Alapítványának fenntartásába kerül.
A Dombóvári Tankerület 302 pedagógusa és 100 közalkalmazottja a köz szolgálatában nevelte-oktatta a tanév végéig a 2883 tanulót ( 6 magántanulóról értesültem a beszámolókból, 6 tanulóról tudok, aki a HÍD II. programban kap lehetőséget alapfokú tanulmányai elvégzésére), a tanév során a 2937-es kezdő létszám 54 fővel csökkent, ez 1,84% lemorzsolódást jelentene, de az egyik helyen távozó diák a másik helyen érkezőnek számított az elköltözések és az átiratkozások miatt. A tanulók száma 98 fővel kevesebb a tavalyinál, és ez a tendencia folytatódik kb. 2018-ig. A tanév végén 428 diák hagyta el végzősként – 4., 8. és 12. osztályosként– az iskoláját, a leendő 1., 5. és 9. évfolyamra 406 gyermeket írattak be eddig szüleik, összességében kb. egy osztálynyi gyermekkel kevesebb kezdi meg alap- és középfokú tanulmányait: természetesen lesz ahol 13-mal kevesebb, lesz ahol ugyanennyivel több lesz a végzetteknél a kezdő, a még a tankerülethez tartozó középiskolából 111-en ballagtak el, 99-en fognak érkezni. Dombóvár 2004-től megfigyelhető demográfiai tendenciáját támasztja alá, hogy a város 155 állami intézményben végzett 8. osztályosából 43 diák nem dombóvári középiskolában folytatja tanulmányait, sajnos ez is több, mint tavaly volt. Az iskolák tanulmányi átlagából számított összesített tankerületi átlag: 3,92 ( a legjobb az Alapfokú Művészeti Iskoláé, attól 1,5- del elmaradt az egyik települési iskola mint leggyengébb), a tankerületi szakos ellátottság összesítve 98,01%, a két dombóvári általános iskolában 100%. A kitűnők száma 91-gyel több, mint tavaly: 280, a tanulószám 9,71%-a (tavaly 6,34); míg az elmarasztaltaké 66-tal kevesebb:101, a tanulólétszám 3,5%-a (tavaly 5,6% volt) – az előbbi közel harmadával több, az utóbbi jó harmadával kevesebb a tavalyihoz képest. Mindez alátámasztja az ún. egésznapos iskola intézményének jogosultságát: több intézményvezető is a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra fordítható idő növekedésével magyarázza saját intézménye fenti adatainak javulását. Az igazolatlanul mulasztott órák száma jelentősen csökkent a tavalyihoz képest: 2220 óra, azaz 0,77 óra tanulónként (a két véglet azonban igen messze áll egymástól: az egyik nagy iskolában 1404 óra, egy kisiskolában ugyanakkor 2 óra). A fenti bukási és mulasztási adatokat részben magyarázzák az alábbiak: a 2883 tanuló közül 207 (7,18%) volt sajátos nevelési igényű, tehát valamilyen testi-szellemi fogyatékossággal rendelkező gyerek, aki azonban integráltan nevelhető.
A törvényi változások miatt nincs átfogó kép a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számáról. Ugyanakkor az egyik települési intézmény pedagógusi közösségének dicséretét és az úgynevezett hozzáadott értéket jelenti, hogy a 3,98-as intézményi átlag mellett 18 (!) kitűnő volt a 121 gyerek között, 1 fő (!) bukott, 2 óra (!) igazolatlan mulasztás volt a 86 hátrányos és halmozottan hátrányos gyerekből. A kitűnők száma szerencsére csak három intézményben kisebb az elmarasztaltakénál. A tanév során a diákok közel négyszáz megyei 1-3. vagy valamilyen országos eredményt értek el a tanulmányi, kulturális vagy sportversenyeken (ez is több a tavalyinál), a Gunaras Resort Spa Hotel az előző év után idén ismét jutalmazta a három állami fenntartású dombóvári iskola diákjait, közöttük a gimnáziumnak az OKTV országos döntőjében 10. és 23. helyet elért tanulóit.
Ez a két eltelt tanév is igazolja az egységes szemléletű állami fenntartás jogosultságát: a minőségi nevelés-oktatás által a fenti hozzáadott érték, tehát a hozott hátrányok és azok különbségeinek leküzdésével az értelmi-érzelmi befogadókészség növelését.
Az állami fenntartás szakmai-tanügyigazgatási értékeléséhez hozzátartozik, hogy a következő tanévben nem lesz olyan intézményünk, ahol ne lenne majd pedagógus minősítés a Pedagógus II.. fokozatba kerülésért, több Mesterpedagógusa is lehet tankerületünknek, sor került a Pécsi Tudományegyetem és a megyeközponti tankerület között egy kutatótanári együttműködés megkötésére is.
A hit- és erkölcstanoktatás megszervezése erre a tanévre már szinte rutinfeladattá vált. A mindennapos testnevelés felmenő rendszerben való bevezetése további infrastrukturális gondokat okozott, a következő tanévben nagyobb mértékben kell majd igénybe vennünk a DVMSE termeit, továbbra is fontos az úszásoktatás folytatása a városi uszodában.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koordinálásával számtalan pályázatban vettek és vesznek részt intézményeink. A Dombóvári József Attila Általános Iskola és a Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája a Fény nemzetközi éve programhoz kapcsolódóan nyert ún. NTP pályázaton, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium a KLIK ún. nagy TÁMOP- 3.1.4-es pályázatán belül lehetőséget nyert mentoráló intézményi program elvégzésére. A Szakcsi Általános Iskola és Kocsolai Általános Iskolája, a Kurdi Körzeti Általános Iskola a TÁMOP-3.3.15-ös, ún. „TEIS” pályázatban, a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyintézménye – a „Belvárosi” – pedig az ún. „TIE” pályázatban vesz részt az egészséges életmódra nevelés jegyében. A „Belvárosi” tagintézménye, a Döbröközi Általános Iskola egy sporteszközökből álló csomagot kapott. A gimnázium 10. B osztálya a Rákóczi Szövetség pályázatának hála 2 napos szerbiai kiránduláson vett részt a Nemzeti Összetartozás napja (június 4.) alkalmából, ugyancsak – jutalom – tanulmányi kiránduláson vehetett részt a KLIK jóvoltából június 15-én a kocsolai iskola 5. osztálya Fertődön és Nagycenken. A Gyulaji Galló József Általános Iskola a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen indította el venezuelai mintára a Szimfónia program nevű zenei oktatást. Több intézményünket is érintette a TIOP-1.1.1. és 1.1.2., aminek eredményeképpen oktatástechnikai és informatikai eszközökkel gazdagodtak iskoláink: számítógépekkel, laptopokkal, tabletekkel, stb. Két intézményvezető is kiemelte, hogy
diákjaik Erzsébet-tábor keretében tanulva játszhattak és fordítva. Az Útravaló-MACIKA program keretében több intézményünk több tucatnyi hátrányos és halmozottan hátrányos
diákja kapott meghatározott tanulmányi és közösségi feltételek teljesítése fejében jelentős összegű ösztöndíjat.
A tárgyi feltételek részben az „örökölt”, részben az újonnan keletkezett gondok mellett ugyanakkor némiképp javultak: az Ipari Szakképző Iskola nagybuszát a megyei tankerülettől visszakapva megoldottuk a József Attila bejárós és az úszásoktatásban résztvevő diákjainak szállítását. Terveztetési engedélyt kaptunk az előbbi iskola és a gimnázium beázási problémáinak elhárítását jelentő beruházásra. A mindennapi állagmegóváson túl jelentős új létesítményekkel bővül a tankerület: elkészült a döbröközi iskola területén a műfüves pálya, Kurdon a Művelődési Ház felújítása a tornateremmel és a sportpályával, elkészül Döbröközön a sportcsarnok felújítása, s még az őszig Kaposszekcsőn szintén a műfüves pálya. Fentiek természetesen azt is igazolják, hogy az állami intézményfenntartó központ törekszik a települési önkormányzatokkal a jó együttműködésre, ez olykor abban is megnyilvánul, hogy egy-egy kisebb felújítást jelentő állagmegóvásban az önkormányzat és a tankerület megosztja a költségeket (pl. Attala, Dalmand, Kocsola, Kurd, stb.).
A köznevelési intézmények mindegyikére igaz, hogy továbbra is szerves részei a települések életének: az ünnepségek nélkülözhetetlen résztvevői ők is akár a falunapon, akár egy nemzeti ünnepen. Jól példázza ezt, hogy a József Attila Általános Iskola a többi 155 iskolai rendezvénye mellett szervezte az újdombóvári Őszi Fesztivált részben KLIK-es pályázati forrásból, a Belvárosi sportpályája és aulája több önkormányzati rendezvény mellett egy jótékonysági estnek is helyet adott 2015. június 5-én, az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a tavalyi 42 után idén 38 közösségi fellépésen vettek részt saját növendéki hangversenyeik mellett. Három nagy és egy „kisebb” rendezvény vagy abban való közreműködés fűződik a Dombóvári Tankerülethez a tanév során: 2014. szeptember 19-én a több mint ezer gyermeket szó szerint megmozgató „Nagy sportágválasztó”, 2015. október 2-án a „Legyen más a szenvedélyed!” elnevezésű országos kábítószer-ellenes roadshow dombóvári állomásának a Belvárosi több száz dombóvári tanuló részvételével adott helyet, 2015. áprilisában a Művészeti Iskola két év után másodszorra szervezte meg az alapfokú művészeti iskolák fúvós és ütőhangszeres tanárainak országos versenyét; és végül rendezvényünk volt még a 17 helyszínt érintő pedagógus napi „flashmob”, azaz „villámcsődület” a kollégák, különösen a pedagógiai munkát közvetlenül segítők köszöntésére.
Dombóvár, 2015. július 15.
Kaszás Zoltán
tankerületi igazgató
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!