Hírek
2012. Április 20. 14:05, péntek |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
Bizonyítékokat ígérnek az egykori diktátor fia ellen
Líbiának bizonyítékai vannak arra, hogy a megbuktatott líbiai diktátornak, Moamer Kadhafinak a második fia személyesen hajtott végre kivégzéseket, valamint köze volt ahhoz, hogy a rezsim zsoldosokat toborzott.
Közölte csütörtök este a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze.
Az ICC már többször követelte az új líbiai vezetéstől, hogy adja ki a 38 éves Szeif al-Iszlámot, mert a fiút apjához hasonlóan emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg tavaly. A kérést azzal indokolták, hogy feltételezhetően szerepe volt a tavaly februárban kezdődött rendszerellenes tüntetések több résztvevőjének meggyilkolásában.
Szeif al-Iszlámot tavaly novemberben bujkálás közben fogták el az észak-afrikai ország déli részén. Tripoli azonban mindeddig elutasította a Kadhafi fiú kiadását. Mahmúd Sammam tájékoztatási miniszter a közelmúltban megerősítette, hogy hazájában állítják bíróság elé és a líbiai törvények alapján vonják felelősségre bűncselekményeiért. Luis Moreno-Ocampo ICC-főügyész csütörtökön közölte: Líbia április végéig indokolhatja meg hivatalosan az ICC-nél, hogy miért maga akar ítélkezni Szeif al-Iszlám felett.
„A líbiai főügyésznek további bizonyítékok kerültek a kezébe arra vonatkozóan, hogy Szeifnek köze volt bűncselekményekhez, részben úgy, hogy személy szerint ő végzett ki embereket” – nyilatkozta Moreno-Ocampo az AP-nek. Többet nem volt hajlandó mondani az ügyben, arra hivatkozva, hogy a részletek titkosak.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után
2024. December 15. 09:21, vasárnap | Külföld
Leminősítette Szlovákiát a Moody's
Leminősítette Szlovákiát a Moody\'s Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság intézményi környezetének folyamatos romlásával indokolva a döntést.
2024. December 13. 07:24, péntek | Külföld
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor
2024. December 11. 07:31, szerda | Külföld
Donald Tusk: már télen megkezdődhetnek a béketárgyalások
Már ezen a télen megkezdődhetnek az ukrajnai háborúról szóló béketárgyalások - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden Varsóban.