Hírek
2013. Augusztus 07. 10:55, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Biztosítási csalássorozat miatt emelt vádat az ügyészség
Megrendezett közúti balesetek miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség több mint száz ember ellen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd, a fővárosi főügyész helyettese szerdán az MTI-vel.
A közleményben azt írta, a vádirat lényege szerint K. Lajos három vádlott társával együtt - a biztosítási csalássorozat szervezőiként - 2006 és 2009 között összesen 42 színlelt közúti gépjárműbalesetet rendeztek meg, amelyekbe a járművek vezetőiként, illetve utasaként minden esetben közreműködőket vontak be.
A megrendezett baleseteket követően, illetve azokkal összefüggésben valótlan tartalmú orvosi igazolásokat készítettek, amelyek a sérültek rendszeres orvosi ellátását, valamint végleges egészségromlását igazolták. A valótlan tartalmú okiratokat felhasználva, a személyi sérülésekkel összefüggésben - a járművek kötelező biztosítása terhére - jogosulatlanul jelentettek be kártérítési igényt összesen három biztosító társaság felé, továbbá egyes esetekben a gépkocsikban keletkezett vagyoni kár megtérítését is kezdeményezték.
Az elkövetők az ügyészség szerint több száz millió forint kárt okoztak.
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, továbbá más bűncselekményekkel vádolja K. Lajost és 103 társát.
Szoboszlai-Szász Richárd közölte azt is, K. Lajos a nyomozás kezdete óta szökésben van.
A bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.