Hírek
2016. Január 11. 11:00, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Borúra derű
Két év kihagyás után visszatért a rally pályákra Nagy Norbi. Ismét az év végi Szilveszter Rallyt választotta játszóteréül.
A kezdeti lendület után egy apró technikai hiba hátráltatta, amit a szervizcsapat kijavított, és folytatódhatott az önfeledt száguldás. Pozitív emberek, pozitív hétvége, jó eredménnyel. Így kell zárni egy sikeres évet!
Ti már pénteken autóba ültetek, és a hivatalos teszten megmozgattátok a technikát. Nem voltak túl barátságosak a körülmények. Hogy sikerült alkalmazkodnotok a körülményekhez, és az autóhoz?
-Természetesen úgy álltunk neki a pénteki tesztnek, hogy a cél az autó és saját magunk átmozgatása, semmi tempózás, hiszen a következő két napra is kellett az autó! Ennek ellenére minden menetben tudtam egy kicsit gyorsulni az autóval, ésszerű határokon belül, és jót is tett ez a teszt, hiszen a versenyen is hasonló körülményekkel kellett szembe néznünk!
Másnap pályabejárás, megint valami új, amit eddig nem nagyon csináltál. Azért ez merőben eltér a pályás rutintól. Az itiner jól sikerült?
- Két éve voltam utoljára ilyenen, ráadásul nagyjából ugyan ezen a pályán, a ring belsőn voltak változások. Persze ez még mindig egy idegen dolog számomra, de nagyon tetszik, szívesen kipróbálnám egy „rendes” rally versenyen is ezeket a dolgokat, az itiner pedig szerintem jól sikerült, nyilván még ki kell magamban építeni egy pontosabb jelrendszert, ami nagyon fontos egy tempós, veszélyes rally pályán.
Az esti gyorsaságira már kellőképp leszállt a köd, és még hideg is volt. Előttetek valakit épp menteni is kellett. Ilyenkor, mikor odagurulsz a rajtvonalhoz, mit gondolsz át először?
- Itt is hasonló céljaink voltak, mint a teszten, hogy túl kell élni, az autót egyben vissza kell hozni! A rajt előtt fejben végig mentem az egész pályán, ez egy más rally versenyen gondolom nem olyan egyszerű dolog, de itt lehetséges, átgondoltam mindent, de azért ismerem magam annyira, hogy ésszel megyek, nyugodtan álltam oda a rajthoz.
A verseny lényegi része másnap kezdődött. Az időeredményeket nézve nem volt rossz a tempód, ott autóztál, ahova a verseny előtt vártad magad.
- A keddi legelső gyorsasági után sokkal fentebb léptünk az összesített eredményben, persze ilyenkor minden versenyző „vérszemet” kap, a második, ring belsőn is jó tempót tudtunk menni, aztán vissza a boxunkba, és várakozás következett. Nagy reményekkel vártuk a második kört, ami aztán sajnos nem úgy alakult, ahogy elképzeltük, a ring külsőt nekünk kivették etap-ba, időeredmény nélkül gurultunk oda a ring belső rajtjához, ahol a rajt pillanatában eltört a bal első féltengely, és csak óvatosan tudtuk végigporoszkálni a pályát, ezzel jelentős hátrányt felhalmozva. Ennek ellenére töretlen kedvel álltunk oda a harmadik körhöz, és végül sikerült feljönnünk az abszolút 24-edik helyre! Nagyon sajnálom a féltengelytörést, de így is hatalmas élmény volt az egész verseny! A műszaki hibát nem nézve amúgy tökéletes volt az autó, nagyon jól össze tudtunk dolgozni Arnolddal, bízom benne, hogy több ilyen szilveszter rally-n vehetek még részt! Ja, és külön élmény, hogy ez az a verseny ahol többen is indulnak arról a környékről ahol lakom, mindig jó együtt versenyezni velük!
Így, az idei utolsó versenyed után, de már 2016-ot tervezve, hogy értékeled az idei évedet?
- Erre az évre külsős szemmel könnyen rámondhatnám, hogy visszalépés volt, hiszen a Túraautó Európa Bajnokság után a magyar RCM kupában versenyeztem. Viszont! Rég nem tanultam ennyit egy év alatt mind idén, nekem eddig kimaradt a márkakupázás a karrieremből, ezt idén sikerült bepótolnom, egy év végi második helyezéssel, és a nemzetközi szereplés sem maradt el, az RCM Motorsporttal egy diesel Seat Leonnal indultunk a 24H Series hosszú távú világkupán, ahonnan el is hoztuk az év végi elsőséget a diesel kategóriában!
2016, új év, új bajnokság? Tervek, álmok? Lehet már valamit tudni az évedről?
- A 2016-os évemről még érdemi információt nem tudok mondani, igazából nyitott vagyok mindenre, akár a rally irányába is, de szívesen mennék valamilyen ütőképes pálya autóval, egy elérhető sorozatban! Amint tudok bármi biztosat, azt egyből tudatni fogom a facebook-os sportolói oldalamon, ami a https://www.facebook.com/nagynorbidriver/ címen érhető el!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Periódus ; WLA – The Internet Company ; CleanGuard – Cleaning Service Kft. ; KARTOMA s.r.o. ; KRPT Medical ; inDESIGN – www.nzindesign.sk ; Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft. ; Ecoffice Technology Kft – Sigillanda ; www.nagynorbi.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.