Hírek
2021. Szeptember 30. 13:30, csütörtök |
Belföld
Forrás: Hajósi Miklós
Bronzérem az EuroSkills-en
Jó szerencsét! Sajtos Dániel másodéves faipari mérnök hallgató vagyok a Soproni Egyetemen.
Az idei évben Grazban rendezték, meg a Fiatal Szakemberek Európabajnokságát az EuroSkills 2021-et.
Hazánkat Bútorasztalos szakmában képviselhettem, ahol felállva a dobogóra, a 3. helyet sikerült elnyernem, míg Fekete Martin Épületasztalos kategóriában szerezte meg az első helyet.
Úgy látszik beérett a sok lemondás és a kőkemény munka!
A versenyre a felkészülés az egyetem mellett a BKSzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában zajlott közel másfél évig. Ez alatt az idő alatt rengeteget dolgoztunk azért, hogy felállhassunk a dobogóra. A tréning során kizárólag Festool gépekkel használtunk, melyeket a Tooltechnic System Kft. bocsátott rendelkezésünkre, mellettük kiemelt szponzorunk volt a H-didakt Kft, akik mindenben támogattak minket a sikeres versenyzés érdekében. Nagyon fontos volt a felkészülés során, hogy folyamatos versenyszimulációban kell dolgozni, hiszen ez vár minket a versenyen is. Mit is jelent ez?
Azt, hogy szigorúan betartva a munkavédelmet, és az idő etapokat is figyelve kellett dolgozunk. Az EuroSkills-en 18 óra a WorldSkills-en 22óra áll rendelkezésünkre, ami általában lebontva 7-7-4 vagy 6-6-6-4 óra/nap.
Minden alkalommal kapunk előzetes versenyfeladatokat, amelyeket a résztvevő ország szakértői rajzolnak meg és küldenek be a Skills szakértői zárt fórumára. Innen kerül kiválasztásra szavazás útján a versenyfeladat. Idén az osztrák szakértő által készített rajz lett elfogadva. Ezt a terméket a verseny napjára egy külsős szakértő minimum 30%-ban megváltoztatja és csak ott a páston tudjuk meg, hogy néz ki az aktuális feladat.
Én a kiválasztott feladatot 10 alkalommal készítettem el rengeteg változtatással. Mindig meg kell próbálni, a változtatásra kijelölt szakértő fejével gondolkodni, aki idén egy külsős angol szakértő volt.
A versenyre szeptember 21-én Magyarországról indultunk busszal, mi versenyzők és a Team Leaderek. A szakértők már egy-két nappal hamarabb kint voltak, mivel elő kell készíteniük a területet.
Érkezésünk estéjén volt egy Welcome Ceremony, ahol üdvözöltük egymást a különböző országokból érkezett szakértőkkel, ill. versenyzőkkel. Másnap, a 0.napon átvettük a területet és kipakoltuk a versenyládákat, amely a saját szerszámaimat tartalmazta. Ilyenkor tartják a munkavédelmi oktatást, és ekkor van lehetőség kipróbálni a telepített gépparkot. Idén a Felder gépcsalád biztosította a helyszínre a telepített gépeket. Sajnos csak nyolcan voltunk a bútorasztalos szakmában versenyzők, mivel a Covid miatt több ország visszalépett. Erre a nyolc főre jutott 2 db lapszabász gép, 1 db fészekvéső, 1 db hosszlyukfúró, 1 db állványos fúró, 1db élcsiszoló és két telepített marógép. Ezen a napon volt a nyitóceremónia, ahol 26 büszke magyar fiatal vonult be a nemzeti trikolor színei alatt.
Másnap reggel, (23.-án) kezdődött a verseny. Feladatom egy osztrák tervezésű, intarziás bortartó szekrény elkészítése volt.
Ekkor megkaptuk az A0-ás méretű tervrajzot, az időbeosztást, és az alapanyagokat.
Ekkor volt lehetőség cserélni az alapanyagokat, amivel én éltem is. Az első nap első két órája nagyon jól indult, sikerült elkapnom a verseny lendületét, pedig ilyenkor szokott lenni a nagy izgulás. A lábbakkal kezdtem, amiket nagyon sebesen, magabiztosan tudtam elkészíteni. Sajnos picit belekavarodtam a műhelyrajzomba, amit készítettem és azt hittem akkor, hogy elrontottam az alkatrész hosszméret kiszámítását. Ez bizony kicsit visszavett a kezdeti lendületemből, de a szünetben jöttem rá, hogy helyesen vágtam le. Így nem volt okom a továbbiakban aggódni. A következő lépésben a fióknak álltam neki, Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a kötelező szünetre menet rá pillantottam a „szomszéd” versenyzők fiókjaira. Nem kellett volna! A fiók volt az az elem, amit a mezőny nagy része elrontott, a rossz rajzolvasás miatt. Ami csak a nap végén derült ki, ez a bizonytalanság rányomta a bélyegét a napom hátralevő részére.
Sajnos az első napon eléggé hátul végeztem a mezőnyhöz képest.
A csütörtöki versenyt a felkészítő szakértőmmel értékeltük, és kidolgoztuk a másnapi stratégiát.
A második versenynapon, körülbelül egy óra hátránnyal indultam a mezőnyhöz képest, de már mind mentálisan, mind fizikálisan összeszedett állapotban kezdtem neki a munkának. Így, nagyon jó tempóban és jó hangulatban tudtam dolgozni. Örültem, hogy ott lehetek, élveztem a verseny adta izgalmakat. Sikerült leküzdenem a hátrányomat a nap végére.
Este, újabb megbeszélés, újabb stratégia kidolgozása történt a mentorommal.
A harmadik versenynapon már csak négy óra állt rendelkezésre. Hátra volt az intarzia, az ajtókeret összeragasztás, a korpusz-láb összedolgozása, fiók vasalás, ajtó pántolás-fogantyúzás készre csiszolás. Tehát, rengeteg feladat állt még előttem.
Ekkor már nagyon sok magyar volt kint szurkolni, köztük a családom is, akik rengeteg energiát adtak számomra. Hála az égnek nem vesztettem el a koncentrációmat így minden időben tudott elkészülni.
Az utolsó pár percben életre kelt a magyar szurkolói dalárda mellettem és hangosan biztattak.
Mikor lefújták a versenyt tőlem boldogabb ember nem volt a világon látva azt a rengeteg magyart, aki csak nekem szurkolt, család, barátok, szponzorok, versenytársak.
Nagyon jó érzés volt mikor a mentorom, és az épületasztalos versenyző társam a végén feldobtak a levegőbe!
Egy álom vált valóra, és mindez velem történt!
Hihetetlen!
Lefújás és fotózás után sokkal prózaibb dolgok következtek. Takarítás, rendrakás és a versenyláda bepakolása, amit még aznap le kellett zárni.
Az eredményhirdetésre csak másnap délután került sor 16:30-as kezdéssel, a Graz-i Stadthalle rendezvényközpontban.
A műsor nagyon színvonalas volt, bár ekkor sokkal jobban érdekelt már mindenkit a végeredmény!
A szakmámat viszonylag az elején szólították. Ekkor már nagyon izgultam, hogy felállhatok-e a dobogóra. Ilyenkor az embernek minden végigfut a fejében. Mit csinált rosszul? Mit ronthatott el? A többieké milyen? Mi van, ha valami nem jó?
Mikor bemondták a mikrofonba, hogy Cabinetmaking, akkor megállt a szívem, és csak arra tudtam figyelni, hogy mondják, hogy Hungary. Volt egy kicsi hatásszünet az országok előtt.
Russian Federation, Austria, Hungary sorrendben mondták az országokat. Mikor meghallottam az országom nevét szaladtam kifelé zászlóval a hátamon, két lépésből fent voltam a legalább két méter magas színpadon és vártam, hogy hova állhatok. Csak a színpadon tudtuk meg a helyezést. Azt tudtam, hogy dobogós vagyok, az, hogy ennek melyik fokára állhatok, szinte már mindegy volt, lélekben a fellegekben voltam.
Ezután hátra mentünk, ahol fotósorozat készült egyből az érmekkel, ekkor tudtam meg, hogy Martin az épületasztalos felkészülő társam az első helyen végzett és egymás nyakába ugrottunk az örömtől.
A ceremóniát követően kiosztották a kiválósági érmeket, és elkezdtük az ünneplést az érmekkel. Másnap délelőtt pedig elindultunk haza.
De a munka és a fejlődés nem állhat meg, irány Kína és a világbajnokság a WorldSkills Shanghai 2022, amit 2022. október 12-17 között rendeznek meg.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki támogatott, szurkolt, bízott és bíztatott minket a verseny során!
Köszönöm a Családtagjaimnak, Barátaimnak, Ismerőseimnek, Felkészítőimnek és a Kiváló Szponzorjainknak, hogy ez a remek eredmény összejöhetett!
Külön Köszönöm a Szakértőmnek Fekete Zoltánnak, mert Nélküle mindez nem jöhetett volna létre, Édesapámnak és az egész Skillses csapatnak azt a rengeteg technikát és fortélyt, amit átadtak nekem!
Támogatóink, és szponzorjaink:
#MagyarKereskedelmiésIparkamara
#BudapestiKomplexSzakképzésiCentrum
#Tooltechniksystemkft
#Hdidaktkft
#WorldSkillsHungary
Továbbra is
Hajrá Magyarok!!!
Hajrá Asztalosok!!!
Üdvözlettel Sajtos Dániel!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.