Hírek
2016. Április 24. 06:00, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mti
Bűncselekmény-erőszak Tizenegy év börtönre ítéltek egy gyermekeit életveszélyesen megsebesítő férfit
Tizenegy év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki életveszélyesen megsebesítette két alvó gyermekét 2013 novemberében. Az ítélet nem jogerős.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette miatt ítélték el és szülői felügyeleti jogát is megszüntették.
Ismertették: V. János, a vádlott élettársi kapcsolatban élt az egyik későbbi sértettel, akitől két gyermeke született. A vádlott agresszív viselkedése miatt élettársa bejelentette, hogy elhagyja őt. Ezután a férfi próbálta rábírni a nőt a visszatérésre, a többi között telefonon is zaklatta. Több alkalommal szóban és telefonon is öngyilkossággal fenyegetőzött, később már közös gyermekeik megölésével is fenyegette őt.
V. János 2013 novemberében a nála lévő gyermekeket lefektette aludni, majd másnap hajnalban egy kést vett magához, és mindkét alvó kislányt egy-egy alkalommal hason szúrta, ezután saját magát is megsebezte. A vádlott értesítette a mentőket, akik rövid idő múlva megkezdhették a gyermekek életmentő ellátását. A férfi a bűncselekménnyel maradandó fogyatékosságot okozott mindkét kiskorú gyermekének.
Az ügyész egyetértett az ítélettel, a vádlott három napi gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.
A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását a bűnismétlés, a bűncselekmény befejezésének veszélye és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés időtartama miatt a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés időtartamáig.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült