Hírek
2011. November 13. 10:51, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Bundabotrány: vallomást tett a szombaton őrizetbe vett focista
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a labdarúgóval szemben egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. Eszerint A. Attila 2009. április 21-én, a Honvéd-Siófok Magyar Kupa elődöntő előtt, a Siófok labdarúgójaként, a "sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve" kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával. Megállapodásuk arról szólt, hogy a labdarúgó, eddig még be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. A túl nagy kockázat miatt az elkövetői kör végül mégsem fogadott a mérkőzésre, így a pénzt sem fizették ki a játékosnak.
Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a labdarúgó sem az őrizetbe vétel sem a megalapozott gyanú közlésével szemben nem jelentett be panaszt. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a megalapozott gyanú megállapítását a magyar ügyészek és rendőrök által Németországban végrehajtott nyomozás is segítette.
A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.
A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.
A főügyészség a rendőrséggel közösen június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.
Az akció során hét embert – három volt és jelenlegi futballistát s négy futballbírót – vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás.
A gyanú szerint K. Zoltán - akit a magyar sajtó Kenesei Zoltánként azonosított - 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten K. Zoltán mellett még négy szervező állt. Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot és mindhárom bírót örökre eltiltotta. A 2-2-re végződött meccs mind a négy gólja 11-esből született.
A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan találkozókat, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló – vesztegetésre, és ezáltal a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató – játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják, majd a megbeszéltek szerint a manipulált mérkőzések eredményére fogadásokat kössenek.
Augusztusban a főügyészség P. Csabát, a Videoton Puskás Akadémia U19-es csapatának játékosát is meggyanúsította azzal, hogy a Ferencvárosi Torna Club U19-es labdarúgócsapatának kapusát a Videoton Puskás Akadémia–FTC U19-es bajnoki mérkőzés manipulálására próbálta rábírni.
Októberben újabb gyanúsítottja volt bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt.
A gyanú szerint Sz. György - aki szabadlábon védekezhet - a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt - a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően - H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok - a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve - az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét. Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, ezért a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták.
Szintén októberben Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni. A futballista az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Az MLSZ Törteit december 31-ig eltiltotta.
A nyomozók összesítése szerint jelenleg nyolc "megvett" – három nemzetközi barátságos, két finn első ligás, egy magyar felnőtt bajnoki, egy Magyar Kupa- és egy magyar U19-es – mérkőzésről tudni.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.