Nagy-Britanniában pedig maga a miniszterelnök érezte fontosnak, hogy fellépjen a reklámok és a videoklipek káros hatásai ellen. Az angolszász világban azonban nem először piszkál bele a politika a könnyűzene világába.

Állítólag egy Indianában élő rokkant vietnami veterán javaslatára döntött úgy Vaneta Becker, hogy megfogalmazza a következő törvényjavaslatát: aki rosszul énekli, vagy átkölti az amerikaiak himnuszát, a Star-Spangled Bannert, az fizessen 25 dollárnyi, azaz körülbelül 6000 forintnyi büntetést. Az összeg jelképes, ahogyan a republikánus szenátornő szerint a dal is az: szerinte ugyanis amikor az Amerikai Egyesült Államok polgárai éneklik a himnuszukat, akkor tiszteletben kell tartani, mivel ezzel is tisztelegnek azok előtt, akik szolgálták a hazát. Becker ezzel nyilván a már említett veteránra utal vissza, aki azért fordult képviselőjéhez, mert bántotta, ahogyan egy sporteseményen „tiszteletlenül adták elő” a dalt.

Felvenni a feljelentéshez

A szenátor asszony persze leszögezi, hogy énekképességei miatt senkinek nem kell aggódnia az újvilágban, nem erre utaznának, csak az olyan átköltésekre, mint amilyen például a sitcom-legenda, Rosanne Barré volt. Az esetet először közlő LA Times bloggere ezt a lassan 22 éves videót hozza fel példának, hogy ezt az átdolgozást – amely végén a színésznő még köp is egy kiadósat –, biztosan elmeszelték volna. Bajban volt viszont a konzervatív Becker, amikor Jimi Hendrix híres woodstocki tremolózós, vijjogó szólójáról kérdezték: vajon ezért is be kéne-e fizetni a 25 dollárt? Arra viszont már van ötlete, hogy az esetleges feljelentéseknél hogyan kellene elejét venni a vitának: kötelezően rögzíttetne minden iskolai vagy sportrendezvényen elhangzó elődadást, aztán ha valakinek a hallottak sértenék a fülét, illetve hazafias érzéseit, és feljelentést tenne, akkor csak előszednék az inkriminált felvételt. Amit egyébként két évig kötelező lenne megőrizni. De ahogy az újság rávilágít: ez nem új a nap alatt. Massachusetts államban már él egy hasonló szabályozás, 100 dollárt kell fizetni, ha tánczeneként, vagy egyveleg részeként játszanák le. Michigan sem túl megengedő a feldolgozókkal szemben, ott 1931 óta nyilvánosan csak teljes egészében lehet elénekelni az amerikaiak himnuszát.

Felvilágosító kampány

Nagy-Britanniában pedig per pillanat nem a himnusz van fókuszban (nem csoda: a Sex Pistols 1977-es God Save The Queenje óta aligha lehet újat mondani ebben a témában), hanem a kiskorúak „elüzletiesítése és átszexualizációja”. Ez áll legalábbis abban a David Cameron brit miniszterelnöknek tulajdonított levélben, amelyet a konzervatív Daily Telegraph csípett el. A címzettek különböző üzleti vezetők, akiknek szavuk lehet azon a téren, hogy milyen videoklippek jelennek meg a zenei csatornákon, milyen címlappal jelennek meg a különböző magazinok, és hogy milyen hirdetések mennek adásba. A javaslat többek között foglalkozik azzal, hogy 16 éven aluliak ne legyenek a közvetlen, úgynevezett „P2P” kommunikáció célpontjai, és tiltanák azt is, hogy iskolák közelében szexuális töltetű médiaterméket árusítsanak. Cameron ezentúl üdvösnek tartaná, ha szülők és gyerekek részére egyaránt tartanának felvilágosító kampányt a reklámok káros hatásáról, és a brit miniszterelnök – feltehetően a londoni zavargásokra utalva –, egy felmérésre hivatkozva megjegyezte azt is: a hátrányos helyzetű gyerekek sokkal jobban elhiszik azt, hogy bizonyos tárgyak puszta birtoklása népszerűvé, vagy sikeressé teheti őket. A levélben terjedelem tekintetében a legkevesebbet foglalkoztak a következővel, mégis, a legtöbb médium ezt emelte ki. Talán azért, mert valószínűleg a legnagyobb újítás lenne a korhatáros videoklip bevezetése. Az utóbbi hónapokban a szigetországban Lady Gaga és Rihanna klipjeit értékelték például botrányosnak.

Demokrata lista a mocskos tizenötről

És ez – mármint a popdalok szűrése – sem új az angolszász világban. 2001. szeptember 11-e után például a Clear Channel Communications listája kavarta fel a kedélyeket. Ezen a később tagadott felsoroláson olyan számok szerepeltek, amelyeket nem tartottak kívánatosnak lejátszani, „tekintettel a közhangulatra”. Louis Armstrong What A Wonderful Worldje ugyanúgy szerepel rajta, mint az AC/DC Highway To Hellje, vagy a Red Hot Chili Peppers Aeroplane-je, és a szélsőbaloldali nézeteket valló Rage Against The Machine teljes diszkográfiája. Meg úgy egyáltalán, majdnem minden olyan dal, amiben megemlítik New Yorkot, a zuhanást, a tüzet, avagy a keddi napot – a tragédia ugyanis ezen a napon következett be.

De még ennek az akciónak is volt előzménye. Bill Clinton alelnökének a felesége, Tipper Gore még a nyolcvanas évek közepén rettent meg attól, hogy rajtakapta lányát, amint Prince akkori slágerét, a Darlin' Nikkit hallgatja. Azon nyomban meg is alakította a Parents Music Resource Centert (PMRC), amely arra volt hivatott, hogy növelje a szülői kontrollt az olyan zenék felett, amelyet erőszakosnak tartottak, vagy úgy látták, hogy droghasználatra, illetve szexuális szabadosságra buzdítja csemetéjüket. Nyilván a piszkos tizenkettő mintájára létrehozták a mocskos tizenötöt, amelyen szerepelt Madonna, Cindy Lauper mellett a Black Sabbath és a Mötley Crüe is, a rapperek közül pedig kedvenc célpontja a számunkra is oly ismerős Ice-T volt. Az akció finoman szólva is fordítva sült el, aminek csak egyik bizonyítéka, hogy Glenn Danzig dalt írt a jelenségről Mother címmel még 1988-ban, de azóta is ez az „Evil Elvis” néven ismert zenész legnagyobb slágere.