Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2011. November 01. 23:39, kedd | Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József

Civilek megemlékezései halottak napján - képgalériával

Civilek megemlékezései halottak napján - képgalériával

A dombóvári városszépítők a Hősök szobránál koszorúztak és tartották meg hagyományos megemlékezésüket a Rákóczi úti egyházi temetőben, amelynek ravatalozóján mostantól az eszperantisták emléktáblája is megtalálható.

A Dombóvári Városszépítő és Városvédő - immár - Közhasznú Egyesület húsz éve avatta a helyiek idegenben elesett hozzátartozóinak emléket állító Hősök szobrának talapzatán a II. világháború áldozatainak névsorát is megörökítő tábla-sort. A Fetter Károly (1889-1937) szobrászművész által készített és 85 esztendeje átadott emlékműnél kezdte halottak napi főhajtását ez évben az örökségvédő közösség. Képviseletükben Kutas György alelnök, Dr. Szőke Sándorné alapító, Dr. Fata Mária főorvos asszony, kiemelkedő pártoló és dr. Kriston Vízi József múzeumvezető koszorúzott.

Ezt követően a Rákóczi utcai egyházi temetőben éppen 15 évvel ezelőtt avatott, szintén a Dombóvári Városszépítők és segítőik jóvoltából létrehozott sírkert és kápolna (tervező: Őri Nándor építőmester) körül gyülekeztek több százan. Az ötletgazda és az évről-évre megismétlődő, így hagyománnyá vált közösségi megemlékezés motorja, Takács Istvánné helytörténész, városunk díszpolgára köszöntötte a jelenlévőket.

Emlékbeszéde után Benkő Nóra, a Pesti Magyar Színház művésze tolmácsolta az elmúlás irodalmának válogatott gyöngyszemeit Kerényi Kata hegedűjátékától s énekétől kísérve. A Szent Orsolya Iskolaközpont kórusa a zengő hit emelkedettségét nyújtotta ez évben is. Az egyházi szolgálatot most Szabó Szilárd evangélikus lelkész imája és Rostás Jenő István apát-plébános emelkedett vers-beszéde jelentette hívő és vallást nem gyakorlók számára egyaránt.

Az együtt lévő Nagy Család, a település hagyományápolóinak közös koszorúja és a számtalan felgyúló mécses elhelyezése előtt még Szabó Loránd polgármester kapott szót, aki most számolt be a Dombóvári Kegyeleti Bizottság által végzett munkáról: elkészült a város központi, valamint a felekezetek és Újdombóvár temetőiben nyugvó jeles személyiségek sírjait megjelölő képes térkép, melynek egy-egy példányát a megemlékezők itt vehettek kézbe először (tervezte: Erky-Nagy Tibor).

A kezdődő szürkületben többen is átsétáltak a Kálvária-domb melletti ravatalozóhoz, melynek falán az eszperantó nyelv dombóvári népszerűsítésében jeleskedő hét személyiség emlékére avattak táblát G. Nagy Róbert, a DURA (azaz: a Dél-Dunántúli Regionális Eszperantó Alapítvány) elnök kezdeményezésére. A táblát Rostás Jenő István római katolikus apát-plébános avatta és szentelte fel.

A sírok ekkorra már virágba és fénylő világba borultak...

kristonvízi

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!