Hírek
2017. Október 14. 13:28, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Csalók hitegettek holokauszt-kárpótlással idős embereket
Több mint száznegyven idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegette kárpótlással az ország több megyéjében.
Két férfi és egy nő ellen eljárást indítottak - tájékoztatta szombaton a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Nágel Tamás elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint egy 66 éves szentendrei férfi bízott meg egy 31 éves - szintén szentendrei - nőt és utóbbi 51 éves salgótarjáni édesapját, hogy keressenek fel idős embereket. Azt ígérték nekik, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti kárpótlási összeghez juttatják ez év karácsonyáig.
A kifizetés feltételeként szabták meg, hogy a sértettek közöljék személyi adataikat és pénzt fizessenek be az általuk megadott bankszámlaszámra.
A referens közölte: az eddigi adatok szerint a tévedésbe ejtett sértettek 1500 és 16000 forint közötti összegeket fizettek be, így október elseje és október 11. között a nő folyószámlájára a Nógrád megyei Endrefalváról három, az ország más megyéiből 142 sértett fizetett be összesen több mint egymillió forintot. A pénzt a gyanúsítottak saját céljaikra fordították.
Nágel Tamás elmondta, hogy a nógrádi főkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a három gyanúsított ellen, a 66 éves férfit őrizetbe is vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A RomNet csütörtökön azt írta: csaknem százan keresték meg telefonon és személyesen szerkesztőségüket azzal, hogy hallottak egy új, a roma holokauszt miatti kárpótlási lehetőségről, és szeretnének bővebb információhoz jutni. Azzal keresték meg őket ismeretlen emberek, hogy jogosultak lehetnek ilyen kárpótlásra - mondták. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állították nekik, hogy 8000 és 12 ezer eurós igényt nyújthatnak be, attól függően, hogy a vészkorszak túlélői vagy az áldozatok leszármazottjai, és előzetes költségként különböző összegeket kértek tőlük.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.