Hírek
2019. Október 14. 09:18, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Csütörtökön kezdődnek a Mozinet Filmnapok
Csütörtökön kezdődnek a 9. Mozinet Filmnapok; a vasárnapig tartó mustrán kilenc filmet láthat a közönség Budapesten és több vidéki városban.
Az MTI-hez elküldött közlemény szerint az esemény nyitófilmje Pong Dzsunho dél-koreai rendező Élősködők (Parasite) című alkotása lesz, amely idén elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját, de a filmnapokon lesz a Valan - Az angyalok völgye című magyar film közönségtalálkozóval összekötött premierje is.
A Puskin moziban találkozhat a közönség Vlad Ivanov román színésszel, A hegyek szigete című film főszereplőjével és Christophe Jankovic-kal, a Medvevilág Szicíliában című rajzfilm producerével is. A Medvevilág Szicíliában a 20. század egyik legjelentősebb szépirodalmi gyerekkönyve, amelyből Lorenzo Mattotti olasz rendező készített animációs filmet A vörös teknős francia producereivel és a Kecskeméti Animációs Stúdióval közösen. A rajzfilm Cannes-ban és Annecy-ban is bemutatkozott, és díjat nyert a KAFF-on.
A Kontroll nélkül című filmhez kapcsolódóan gyűjtést szerveznek a Világszép Alapítvány javára. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott német film a kilencéves Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre az ellátórendszer nincsen felkészülve.
A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal című argentin krimit egy igaz történet inspirálta. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta az 1970-es évek Buenos Airesét.
Ugyancsak igaz történetet mesél el A láthatatlanok című francia alkotás, amelyben négy, mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott nappali melegedőt vezet. Amikor a bürokraták ellehetetlenítik őket, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet.
A román új hullám egyik megkerülhetetlen alakja, Corneliu Porumboiu rendezésében készült A hegyek szigete című film, amelyben a gyönyörű Gilda mindent bevetve megkörnyékezi a korrupt rendőrt, hogy segítsen férje, a kétes hírű üzletember megszöktetésében.
Marco Bellocchio olasz rendező a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel Az első áruló című olasz maffiatörténetben, míg a Portré a lángoló fiatal lányról című francia filmben Héloise-ról (Adele Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.