Hírek
2021. Október 27. 18:07, szerda |
Bulvár
Forrás: mti
Csütörtöktől játsszák Bergendy Péter Post Mortem című filmjét a mozik
Csütörtöktől játsszák a mozik Bergendy Péter rangos fesztiváldíjakkal elismert Post Mortem című horrorját.
"Bízom benne, hogy felszabadító élményt nyújt majd a közönségnek" - mondta a rendező az MTI-nek a filmről, amely az idén Magyarországot képviseli a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában.
Az Oscar-nevezés meglepetésként érte, mert nem számított rá, de megjegyezte: különösen azért örül ennek, mert éppen egy közönségfilmet küld az ország a legjobb nemzetközi film-kategória mezőnyébe.
Bergendy Péter szerint a Post Mortem azért tekinthető az első magyar horrorfilmnek, mert két korai némafilm és a függetlenfilmes próbálkozások után most készült először mainstream horror Magyarországon. A rendező úgy véli, a filmet a zsánere miatt elsősorban a kamaszok nézik majd, de témája, különleges, magyar filmben szokatlan látványvilága a felnőtt, idősebb korosztályt is megfogja.
A Post Mortem az első világháború utáni kemény télen, a spanyolnátha-járvány idején játszódik, valahol Magyarországon. Főhőse az elhunytakról családjuk körében fotókat készítő Tomás (Klem Viktor), aki maga is kis híján otthagyta a fogát a háborúban, és ez a trauma tovább kísérti. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására látogat el egy faluba, ahol sok temetetlen halott és ijesztő természetfeletti jelenség fogadja. A vándorfotós és a kislány összefog, hogy kiderítsék, hogyan vethetnek véget a kísértetjárásnak.
A kétórás történelmi, kosztümös horror több mint 500 snittjében van számítógépes trükk, ezek tíz hónap alatt Benyó Zoltán VFX supervisor felügyeletével készültek. A film operatőre, Nagy András, díszlettervezője, Hujber Balázs, maszkmestere, Hámori Dániel és vágója, Király István is elnyerte nyáron a Magyar Mozgókép Díjat.
"Több mint fél évig dolgoztunk a hangon is: egyedi hangzásra, de horroros hangulatra törekedtünk" - fűzte hozzá. Rengeteg munka van a horrorhangzás neszeiben, zajaiban, a színészek, köztük Hámori Gabriella is részt vett a sikolyok felvételében. A pármai filmfesztiválon, amelyen a fődíjjal a zenét díjazzák, a legjobb film díját kapták, ami egyúttal a film zenéjének is komoly elismerés.
A forgatásra 41 napot szánhattak, ami rohamtempót diktált. "A filmkészítés itthon főleg a kompromisszumok művészete" - mondta a rendező, aki szerint a viszonylag szűkös költségvetésből minőségileg egy nagy költségvetésű filmet tudtak készíteni, amihez a stáb lelkesedése is kellett.
Bergendy Péter hozzátette: a játékosság az egész filmre jellemző, jeleneteiben egy sor művészeti alkotás sejlik fel. "A különféle kísértetpózokhoz, a halottak elhelyezéséhez használtuk festmények, szobrok beállításait. A kísértetek mozgásának megtervezésében pedig Egon Schiele jellegzetes, kifacsarodott figurákat ábrázoló grafikái segítettek, aki egyébként szintén 1918-ban halt meg a spanyolnáthában" - magyarázta.
A film egy jelenetéhez egy Bernini-szobor, Munkácsy- és Francis Bacon-festmény, valamint egy híres Capa-fotó beállításaiból állt össze a holtak hátborzongató csoportképe.
Hellebrandt Gábor alakította a szellemeket, és ő segített a gyerekszereplők mozgatásában is. "Szinte bábozott velük, épp úgy, ahogy a kísértetek is báboznának a szereplőkkel" - mesélte.
A film egyik legizgalmasabb jelenete víz alatt játszódik. "Fogalmazzunk úgy, hogy ne spojlerezzek, hogy ellep a víz egy szobát. Tetemes költséggel járt ennek a díszletnek az elkészítése. Búvárok segédkeztek a forgatásban. A szereplők is búvárpróbákkal készültek, hogy biztonságban legyenek."
Termálvizet használtak, már csak azért is, hogy a színészek ne fázzanak, de a meleg vízben szétmállott a korabeli berendezés, ezért később számítógépes animációval pótoltak egyes bútorokat.
Az egyik fontos szerepet alakító Kossuth-díjas balettművész, Ladányi Andrea kalandját felelevenítve Bergendy azt is elmesélte, hogy a vizes felvételben különféle súlyokat kapott a derekára, hogy ne emelkedjen a feszínre. "Volt egy egyezményes jel, hogy mikor menjen hozzá a búvár az oxigénnel, ha elfogy a levegője, de ő nem jelzett, mert annyira magával ragadta a lendület. A búvárok szerencsére időben odasiettek hozzá, és így nem történt baj" - idézte fel, hozzátéve, hogy egy másik kulcsszereplőnek, Schell Juditnak szintén volt kaszkadőre, de ő is maga csinálta az összes vízalatti felvételt.
"A horrorfilmek mindig is érdekeltek, már gyerekkoromban megszerettem a műfajt, persze ez nem azt jelenti, hogy a Bud Spencer-filmektől Ingmar Bergmanig ne néztem volna meg mindent. Pszichológusként a diplomamunkámat is ebből írtam, mert a horrorfilm lényegében a tudattalanról szól." De csak A vizsga meg a Trezor című filmjei sikere után gondolt rá, hogy előrukkoljon egy olyan műfajú filmmel, amely itthon még nem készült. Ami azért lett kísértettörténet - fűzte hozzá -, mert a horrorfilmek közül csak a kísértetfilmektől fél, bár azt nem tudná megmagyarázni, hogy miért.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Post Mortem forgalmazási jogait világszerte eladták. Számos fesztivál díjazta, legutóbb a múlt héten a Toronto After Dark filmfesztiválon nyert el tíz trófeát, köztük a legjobb folytatásra érdemes horrorfilmét.
"Egy horrorfilmet úgy kell csinálni, mint amikor az ember gyerekkorában játszik a barátaival. Bízom benne, hogy a film felszabadító élményt nyújt majd" - fogalmazott a rendező, aki azt is elmondta, hogy egy húszas évekbeli, kisvárosban játszódó Post Mortem-folytatást még tényleg szívesen csinálna.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.