Hírek
2014. Június 11. 05:00, szerda |
Sport
Forrás: InfoVáros | Horváth Judit
Debütálás a rallye2 mezőnyében
A ceredi rallysprinten már hangolt rá, de a hétvégén végre élesben is debütálhat az idei rally2-es szereplésre a Kondella Péter - Szilassy Arnold duó. Az új mezőnyben a SOLID Racing Team versenyzőinek első megmérettetése a június 13-15-ei, Székesfehérvár Rallye lesz. A bemutatkozás mellett azért is lesz fontos verseny ez a páros számára, mert Arnold helybéliként, hazai környezetben fog szerepelni. A fiúk most sem adták lejjebb elvárásaikat: a kategóriagyőzelemért és az N csoport elsőségéért szállnak harcba a Honda Civic Type-R-rel.
Kondella Péter: Hatalmas várakozás előzi meg részünkről a Székesfehérvár Rallyet. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, mikor kiderült, hogy aszfaltverseny lesz ez a futam, és nem murvás – ezért kapva kaptunk az alkalmon, és neveztünk. Számunkra ez lesz az igazi debütálás, hiszen idén már a rallye2 mezőnyében gyűjtjük majd a pontokat, s a miskolci hétvége nullázása után itt nyílik először lehetőségünk a menetelésre. Itt fog kiderülni, mennyit is ért valójában a ceredi rallysprinten való tesztünk.
A pusztavámi gyorsasági RTE-s pályafutásunkból ismerős lehet, de kérdés, hogy most milyen lesz a pálya kialakítása. A másik két szakaszon se pilótaként, se navigátorként nem jártam még, így kíváncsian várom, hogyan hat majd rám az újdonság ereje. A Honda abszolút készen áll a megmérettetésre, ráadásul új abroncsokkal is felszerelkeztünk – már csak az utolsó simítások vannak hátra. Mivel Arnold helybeli, ezért különösen fontos lesz számunkra a fehérvári futam. Az elvárásainkat most sem adtuk alább: a kategóriagyőzelemért és az N csoport elsőségéért szállunk most is harcba, de emellett örülnénk neki, ha az időeredményeink elegek lennének ahhoz, hogy az abszolút értékelésben is beférjünk a top10-be. Az elsődleges szempont azonban mindenképp az, hogy gyűjtsük a kilométereket a rallye2 mezőnyében.
Szilassy Arnold: Régen volt a ceredi tesztversenyünk, hiányzik már a rally-feeling. Eddig tudtunk a fizikai felkészülésre koncentrálni, most azonban itt az ideje ezt kamatoztatni a pályákon is.
Helybéliként izgatottan várom a hétvégét. Mindig jó érzés hazai közönség előtt versenyezni, ad némi plusz motivációt az embernek. A szakaszokat kíváncsian várom, két teljesen új pályán fogunk versenyezni. Oroszlány ismerős már a mezőnynek, inkább a másik két pályán kell majd figyelni az időket. Autó tekintetében még mindig van mit tanulnunk az új váltóról, ezen a ponton van némi lemaradásunk. Ezt is teszteljük, hogy a következő futamra úgy tudjunk már odaállni, hogy ezzel ne kelljen foglalkoznunk. Gumi fronton is tesztelünk, ismét új márkát próbálunk ki.
Nem tűztünk ki elérhetetlen célokat: Peti első rallye2-es versenyén a kategóriát, és az abszolút 10 versenyzőt figyeljük majd. Soktényezős az egyenlet, magunkra fogunk koncentrálni maximálisan, hogy minél többet tanuljunk.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.