Hírek
2013. Szeptember 10. 07:16, kedd |
Kék hírek
Forrás: pannonmedia
Démoni erőkre hivatkozik a kulcsi családirtó
Démonokról és sötét erőkről beszélt a családirtó a bíróságon.
H. Csanád Jutas azt állítja sátáni erők irányították gondolatait és tetteit, amikor másfél évvel ezelőtt, április negyedikén kiirtotta családját kulcsi otthonukban. A 24 éves fiatalember három nap alatt végezte ki bátyját, nagyszüleit és édesapját, könyörtelen brutalitással. Vérengzését csak az édesanyja, a nővére és annak barátja élte túl – lehet maradandó károsodással. Csanád magáról már csak egyes szám harmadik személyben, mint kívülálló „eltorzított személyiségről” beszélt a bíróságon. Azt mondta, külső erők alakították át, gyűrték le benne a lelkiismeret hangját, változtatták gyengéd érzelmeit előbb közönnyé, majd gyűlöletté és undorrá. Ezek a külső erők ültették fejébe a már kész terveket családtagjai egyenkénti likvidálására. Célja az volt, hogy felemelkedve az anyagi létből, ő is démonná váljon.
Bilincsben, vezetőszáron hozták a Fehérvári Törvényszékre H. Csanád Jutast az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből, ahol jelenleg már nem megfigyelés alatt, hanem előzetes letartóztatásban van. A fiatal férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberöléssel vádolják. A kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát, nem tudott egyértelmű választ adni. „Lelkiismeret furdalásom van, de arra nem olyan egyszerű a válasz, hogy én követtem-e el ezeket a dolgokat vagy nem” – fogalmazott. Később kiderült, magát ma már egy teljesen más embernek látja, aki a gyilkosságok elkövetésekor sátáni erők eszköze volt, telepatikus úton kapott terveket követett, „véletlenszerű alkalmak kihasználásával”. Csanád szinte kifejezéstelen arccal hallgatta végig a vádiratot, ezt követően saját korábbi vallomásait, melyekben a legapróbb részletekre kitérve elevenítette fel, hogyan végzett családtagjaival. Azok a képek, jeletek melyeket két nappal elfogása után lefestett az őt kihallgató nyomozóknak, túltesznek a legborzasztóbb horrorfilmek csak sejtetett jelenetein. Az indok egyelőre mindenki előtt homályos – a vádlott sötét energiákról, álmokról és belső hangokról beszélt, melyek másfél hónappal a történtek előtt arra az elhatározásra juttatták, hogy mivel családtagjai a halálos ellenségeivé váltak, meg kell szabadulnia tőlük. „A démon azt akarta, hogy minden e világi köteléket szakítsak el, nekem pedig csak a családom volt. Magammal kellett foglalkoznom, elmélyülni a saját pszichémben, ehhez csend és nyugalom kellett. Saját magam felfedezéséhez, beteljesítéséhez ez egy szükséges lépés volt” – fogalmazott korábban H. Csanád Jutas. Szavai szerint magasabb rendű lénynek érezte magát, magasabb szintre akart lépni, s ennek az útnak a bejárása volt számára a legfontosabb.
„Bizonyos körülményeket be kellett vállalni. És végül is ők akkor nekem már nem a szeretett családtagjaim, hanem a halálos ellenségeim voltak” – mondta. Bár hat családtagját, szüleit, nagyszüleit és testvéreit eredetileg egy nap leforgása alatt akarta megölni, a gyilkosságok jobban kifárasztották és megviselték, mint hitte, ráadásul a dulakodások közepette ő is megsérült. Ezért egy-egy gyilkosság között meg kellett pihennie. A legbrutálisabban bátyjával bánt el. Rajta összesen 109 szúrt és vágott sebet találtak. A vádirat szerint a nagypapa halálát fulladás okozta, de a fojtás mellett, egy rugós késsel őt is megszurkálta. Bal fülébe mélyen kést döfött, majd megforgatta azt – mely egyébként visszatérő motívum minden áldozatánál. Állítása szerint nem bír jelentőséggel, csak biztosra akart menni, ezért az agyba szúrt a fülön át. A nagymama 19 sebet kapott egy húszcentis pengehosszúságú, csontmarkolatú disznóölő késsel, mely néhány perc alatt teljesen kivéreztette az idős asszonyt. Miután az a terve, hogy a bejárati ajtóba áramot vezetve végez a többiekkel, kudarcot vallott, a nagyobb eszközök is előkerültek. Nővéréhez már egy bozótvágóval lépett be. Réka Sarolt csak annak köszönheti életét, hogy öccse addigra kifáradt, s a dulakodásban segítségért tudott kiabálni. A nő így is 17 vágott szúrt sebet szerzett, többségében az arcán és a fején. A lányuk segítségére siető szülőkkel, ahogy a vádlott korábban vallotta: „a dolog már hosszadalmasabb volt”. Az apa végül több eszköztől közel ötven sérülést szenvedett. „Olyan mélyen volt a fejében a machete, hogy alig tudtam kihúzni” – fogalmazott a gyilkos fiú. Mivel a nővér időközben újra szobájába zárkózva segítséget hívott, az anya kaszabolását félbehagyva Csanád, nővére már a ház felé tartó barátja elé sietett a machetével és még két késsel felszerelve.
Veszeli Éva tanácsvezető bíró sokáig firtatta mit érzett Csanád a gyilkosságok után
A nagymama 19 sebet kapott egy húszcentis pengehosszúságú, csontmarkolatú disznóölő késsel, mely néhány perc alatt teljesen kivéreztette az idős asszonyt. Miután az a terve, hogy a bejárati ajtóba áramot vezetve végez a többiekkel, kudarcot vallott a nagyobb eszközök is előkerültek. Nővéréhez már egy bozótvágóval lépett be. Réka Sarolt csak annak köszönheti életét, hogy öccse addigra kifáradt, s a dulakodásban segítségért tudott kiabálni. A nő így is 17 vágott szúrt sebet szerzett, többségében az arcán és a fején. A lányuk segítségére siető szülőkkel már tovább tartott, ahogy a vádlott korábban vallotta: szüleivel a dolog már hosszadalmasabb volt. Az apa végül több eszköztől közel ötven sérülést szenvedett. „Olyan mélyen volt a fejében a machete, hogy alig tudtam kihúzni” – fogalmazott a gyilkos fiú. Mivel a nővér időközben újra szobájába zárkózva segítséget hívott az anya kaszabolását félbehagyva Csanád nővére már a ház felé tartó barátja elé sietett bozótvágóval felszerelve. „Réka és az édesanyám annak köszönhetik az életüket, hogy akkor már vele voltam elfoglalva. Mindenképpen meg akartam ölni, mert a dolgaimba avatkozott” – vallotta H. Csanád Jutas.
A kérdésre, hogy mit érzett a gyilkosságok után azt mondta, persze megviselte az egész, de elsősorban elégedett volt, hiszen sikerült legyőznie az ellenséget. Az élet kioltása, hogy a földi lét felett áll és elvehet egy életet pedig hasonlatos volt szexuális örömhöz és hatalom érzéséhez. A ruháját mégis azért cserélte le minden gyilkosság után, mert a vérszagot nem tudta elviselni.
A férfi most nem tett vallomást – de korábban részletesen elmesélte kivel hogyan végzett
A férfi a bíróságon nem kívánt összefüggő vallomást tenni, viszont észrevételeket tett és kérdésekre is válaszolt. Sérelmezte, hogy a vádirat szerint előre kitervelten követte el a gyilkosságokat – ezzel ellentétben szerinte az ölési cselekmények véletlen alkalmak kihasználásának sorozata volt. Mint mondta, a terveket nem ő szőtte, azokat telepatikus úton készen kapta a sötét erőtől, neki abban volt szabad választási lehetősége, hogy melyik alternatívát választja. Szerinte bár sokat javult az állapota, hiszen lelkiismeret furdalást érez és megbánta a tettét, de most is kapcsolatban áll a démoni erőkkel, amelyek most is próbálják irányítani a gondolatait. Jelenleg a cellatársai iránt érez negatív késztetéseket, amelyeket nagyon nehéz legyőzni, eloszlatni. „Hogy megbántam-e. Igen, ezért is különítem el magam attól aki ezeket a gyilkosságokat elkövette, és nevezem azt a személyt befolyásolt személyiségnek. Most már igényelném a kapcsolatot is a családommal. Az édesanyámnak írtam is. Válaszolt. A nővérem nem tudom, hogy válaszolna –e” – mondta a vádlott. Hortobányi Tibor, Csanád védője a későbbiekben az elmeorvos szakértői vélemények kapcsán kívánja kifejteni észrevételeit. Csanád is azt mondta, bővebben az orvos szakértői véleményekhez szeretne majd hozzászólni. A tárgyalás szerdán a sértettek tanú kihallgatásával folytatódik. Csanád nővére Sarolt Réka azt kérte, testvére ne legyen jelen a tárgyalóteremben amikor ő tanú vallomást tesz, ezért az ő meghallgatásával kezdődik majd a tárgyalás. A vádlottat, H. Csanád Jutast csak későbbre idézték.
Csanád kirendelt védője, Hortobágyi Tibor Hírcentrumunknak a tárgyalás első napját követően azt mondta, a fiúval történő találkozások során személyesen is tapasztalta, az milyen változásokon ment át. „Meggyőződésem, hogy védencem a gyilkosságok elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban. A gyilkosságokat elkövette, ezen nem lehet változtatni, de megbánása őszintének tűnik. Amit én vitatok, az az előre kiterveltség” – fogalmazott az ügyvéd. Hozzátette szerinte Csanádot kényszergyógykezelésre kell ítélni.
Nézze meg videó összeállításunkat is:
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült