Városlista
2024. december 18, szerda - Auguszta

Hírek

2015. November 24. 15:22, kedd | Sport

Egy problémás szezon krónikája

Egy problémás szezon krónikája

Kis Ádám jóval többet várt a hazai és nemzetközi autókrossz-szerepléstől 2015-ben, mint ami végül kijutott neki, de nem tagadja, hogy a technika mellett ő maga sem volt mindig a topon.

A versenyző saját szavaival foglalja össze problémás szezonját.

Nagy elvárásokkal indultunk neki a 2015-ös szezonnak, régi-új csapattal vágtunk neki az évnek. Az évad első versenye jól sikerült, hisz erős mezőnyben sikerült dobogóra állnunk Csehországban.

Sajnos idén sem sikerült teljesítenünk az Európa Bajnokság összes fordulóját, bár terveinkben ez szerepelt. A kilenc forduló helyett csak haton vettünk részt.

A hat verseny közül csak egy versenyt sikerült befejeznünk, mely az egész szezonra jellemző pech szériánknak volt köszönhető. Rengeteg technikai problémánk volt, melyre nem számítottunk a szezon előtt, bár meglátásom szerint nem a csapat hibáiból adódtak a problémáink.
Az autó gyorsabb, irányíthatóbb, és versenyképesebb volt a 2015-ös évben, mint 2014-ben.

Sajnos, ha az autóval nem volt probléma, akkor én voltam felkészületlen és hibát hibára halmoztam, vagy valamelyik versenytársam jóvoltából kényszerültem abbahagyni a versenyzést.

Eredményeinket tekintve sem lehetünk büszkék az idei szezonra, hisz csak a Magyar Bajnokságban sikerült dobogón végeznünk, annak is a legalján.
Az Európa Bajnokságot a 15. helyen zártuk, mely 5 hellyel rosszabb a tavalyinál. Az utolsó fordulóig nyitott volt a CEZ Bajnokság 2. és 3. helye számunkra, de nyirádon nem sikerült egyetlen egy pontot sem szereznünk, és így egy ponttal lemaradtunk az évvégi dobogóról.

Átértékeltük a szezont a csapattal. Elhatároztuk, hogy átépítésre kerül a versenyautó, mely azt jelenti, hogy hosszába kerül be a motor és a teljes futómű átalakításra kerül, ezenkívül az én felkészülésem is elindult, egyelőre heti két edzéssel.

A célunk, hogy a 2016-os esztendőben sok-sok sikert szerezzünk Magyarország számára a nemzetközi autocross porondon.

Szeretnénk minden EB fordulóban rajthoz állni, és az évvégi összetett pontversenyben felülmúlni eddigi eredményeinket.

Nehéz szezon lesz, de úgy vélem, hogy csapatom minden tagja a maximumot fogja nyújtani, és talán én is feltudok majd nőni a feladathoz, megfelelő felkészüléssel.

Köszönjük a támogatóinknak, csapatunk tagjainak és segítőinknek az egész éves segítséget:
Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Adip’art Kft., Silk Brother Kft., Préri Horgásztó és Szabadidő Központ, Levianus Kft., Imperium Computer Kft., Ladó Levente Szabolcs, Király Zsolt, Hajósi Miklós, Varga Bence, Antal István, Kisné Szalay Viktória, Kis Károly, Slezák Miklós, Kárai József, Gazdag Zoltán, Varga Zoltán.

Hajósi Miklós

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.